Főoldal / Albumok / Növényfajok (A-Z) /

Martilapu (Tussilago farfara)

martilapu2-14apr.jpg Piros gólyaorr (Geranium sanguineum)BélyegképekErdei csillagfürt (Lupinus polyphyllus)


Martilapu (Tussilago farfara)



A martilapu (Tussilago farfara) az őszirózsafélék családjába tartozó, kora tavasszal, még levéltelen állapotban sárgán virító, nagy levelű gyógynövény. A légzőszervi betegségek elsőrangú gyógynövénye. A lúgos agyagos, kavicsos, törmelékes talajt kedveli. Vízpartok, nedves rétek, árokpartok évelő növénye. A hegyekben is előfordul. A tőlevelek szívesek, öblösen karéjosak a fonákukon molyhos szőrzettel. Virágzás ideje: márciustól májusig.



Felhasználása



A martilapu levél (Farfarae folium) forrázata belsőleg befedi és védi a gyulladt nyálkahártyát (bevonószer), csökkenti a köhögési ingert. Légúti gyulladásoknál a hígabb váladékot fellazítja, megkönnyíti a köhögést. Kis mennyiségben rákkeltő pirrolizidin alkaloidot tartalmaz, ami miatt májkárosító hatású lehet. Napi dózisa 4-6 g; ebből hideg vagy langyos vizes áztatással készítsünk kivonatot. Egy hónapnál tovább ne alkalmazzuk folyamatosan. Terhesek, szoptatós anyák nem fogyaszthatják.



Fejfájás ellen, duzzadt lábra a kifejlett leveleket a bolyhos oldalával borítható a kezelendő területre, gyakran érdemes cserélni. Külső gyulladásokra, fekélyekre az összezúzott levelek, vagy erős főzetük használható. Martilapu ellenjavallat: Terhes és szoptató nők, alkoholisták, májbetegek ne használják! Használata ellentmondásos, van ahol alkalmazzák, másutt betiltották. (Forrás: Varró Aladár Béla: Gyógynövények mint háziszerek)



Őszirózsafélék



A őszirózsafélék vagy fészkesek (Asteraceae) a fészkesvirágzatúak (Asterales) rendjének névadó családja. A régebbi rendszertanokban a rendbe ezt az egyetlen családot sorolták, a 2009-ben megjelent APG III rendszertanban további 10 családot is mellé rendeltek. Az orchideafélék után a növények legtöbb fajt és a legtöbb nemzetséget számláló családja. Viszonylag fiatal család, az Antarktisz kivételével az egész Földön elterjedt, főleg a mérsékelt övben. Legtöbbjük lágy szárú, csak néhány cserje és fa tartozik ide. A család legfőbb jellemzője a speciális virágzat, a fészek. Mintegy másfél millió éve, a Duna-glaciális idejéből származnak első biztos leleteik.



Fészekvirágzatuk (calathidium) virágszerű (pseudanthium): virágai a megrövidülő és ellaposodó virágtengelyen szorosan egymás mellé rendeződnek. Az egész virágzatot murvalevelek, ún. fészekpikkelyek (squamae involucri) veszik körül, és gyakran találunk pikkelyszerű murvaleveleket a virágok tövében is – ezek neve vacokpelyva (palea). Virágaik körönként többé-kevésbé öttagúak. Csészéjük bóbitává (pappus), pikkelyekké vagy koronácskává (coronula) redukálódott. Az egyes virágok pártái sokszor különfélék.



Az aktinomorf, azaz csöves virágok kis, forrt pártájának öt egyforma cimpája van. A nagyobb, ún. nyelves (félszeres vagy sugárzó) virágok szimmetriája zigomorf: három vagy öt cimpájuk van, és ezek kifelé hajlanak. A porzószálak hozzánőttek a párta tövéhez. A portokok portokcsővé (synantherium) nőttek össze. Termőtájuk két termőlevélből alakult, és együregű, alsó állású magházat tartalmaz, egyetlen magkezdeménnyel. Döntő többségüket rovarok porozzák be. Termésük kaszat (achenium).



A parlagfű (Ambrosia) nemzetségben egy, a szerbtövis (Xanthium) nemzetségben két virágra redukálódott a virágzat. Az összes többi nemzetség tányérszerűen kiszélesedett vagy kúpos, kívülről fészekpikkelyekkel borított (involucrum) virágzati tengelyen (vacok) ülő, általában hímnős virágok alkotta virágzattal rendelkezik. A fészkek további csoportosulásai egyéb virágzattípusokat is eredményezhetnek.



Az egyes virágok lehetnek sugaras szimmetriájú csöves virágok, melyekben a szirmok csőszerű pártává nőttek össze, vagy kétoldali szimmetriájú nyelves virágok, melyekben a szintén összenőtt szirmokból álló párta az egyik oldalra hosszan kinyúlik. Előbbiek a virágzat belsejében (kög), utóbbiak a virágzat szélén találhatók, ezáltal a virágzat egyetlen nagy sugaras szimmetriájú virágot imitál. Az egyes virágok tövében gyakran előfordul a vacokpikkely, ennek megléte, formája fontos határozó bélyeg. A porzó töve a pártához nőtt, a portokok portokcsővé nőttek össze. A bibe a portokcsövön keresztül bújik ki, kitolva a már kiszóródott pollent. Csúcsa ágasan széthajlik, az ágacskák belső oldala fogadja az idegen virágport.



Ha az idegenbeporzás esetleg elmarad, az ágacskák visszahajlanak és a beporzás a saját virágporral megy végbe (önbeporzás). Jellemző anyagcseretermékeik a poliacetilének, a szeszkviterpén-laktonok és az alkaloidok. Tartalék tápanyagaik fruktánok (inulin és rokon vegyületei), amelyeket elsősorban föld alatti szervekben tárolnak. Magvaikban nincs táplálószövet, de a sziklevelek sok olajat és fehérjét raktároznak. (Forrás: Turcsányi Gábor és Turcsányiné dr. Siller Irén: Növénytan, Angiosperm Phylogeny Group (APG) (2003): An update of the Angiosperm Phylogeny Group classification for the orders and families of flowering plants: APG II. Botanical Journal of the Linnean Society)


Szerző
Brindzák Attila
Képméret
831*1092
Fájlméret
396 Kbájt
Címkék
Növényfajok
Átlagos pontszám
még nincs értékelve
Értékelje a képet

0 hozzászólás