Főoldal / Albumok / Brainman magazin /

A gyógyító fűzfakéreg - Az aszpirin története

awps11mj8.jpg A gyógyító dióBélyegképekA gyógyító kajszibarack


A gyógyító fűzfakéreg - Az aszpirin története



Kép: Fűzfa (Salix) barkái. Fotó: Brindzák Attila



A berlini Császári Szabadalmi Hivatalban 1899. március 6-án jegyezték be az aszpirint. A becslések szerint azóta egytrillió (1012) aszpirintabletta fogyott. Az orvosság azokból az ősi gyógymódokból ered, amelyek szalicilátokat tartalmazó növényekkel kúrálták a betegeket. Hippokratész Kr. e. 400 körül fűzfalevelet javasolt a szembetegségekre és a szülési fájdalom enyhítésére. Mintegy 400 évvel később Dioszkoridész apróra vágott és borssal, borral kevert leveleket ajánlott a kólika ellen, a köszvényt pedig a levelek és a kéreg főzetével gyógyította.



A szalicin



A lázcsillapító hatásról Edward Stone tiszteletes számolt be elõször 1763-ban a Royal Society tagjainak. Stone a kínafakéregbõl nyert kinint pótolta fűzfakéreg-kivonattal: "... és tisztelt uraim, én ugyanúgy meglepődtem, ahogy most önök. Az előbb említett fűzfakéreg-kivonat ugyanolyan gyorsan és biztosan csillapította a lázas betegségeket minden betegnél, mint az általunk már olyan jól ismert kínafakéreg." A fűzfafőzetből 1828-ban egy müncheni gyógyszerészprofesszor, Johann Buchner keserű, sárgás anyagot vont ki, amelyet a fűzfa latin neve (salix) után szalicinnek nevezett el. Egy évvel később Henri Leroux tiszta, kristályos szalicint állított elő: 1,5 kg kéregbõl 30 g anyagot kapott. A történet a párizsi Sorbonne-on folytatódott 1838-ban. Egy fiatal olasz vegyész, Raffaele Piria a szalicint savas főzéssel cukorra és aromás vegyületre bontotta. Ez utóbbit oxidálta, és színtelen, hosszú tűkristályokból álló anyagot, szalicilsavat kapott. Később kiderült, hogy a szalicilsav azonos a tündérfüst (Spirea ulmaria) kivonatából nyert, spireasavnak nevezett anyaggal. Charles Gerhardt, a Montpellier-i Egyetem kémiaprofesszora a szerves savak szerkezetének általános leírásával kísérletezett. A szalicilsav nemcsak a szerkezete miatt érdekelte, hanem azért is, mert a fertőtlenítő hatású anyagot élelmiszerek tartósítására használták. A sav azonban marta a szájat, ezért Gerhardt megpróbálta módosítani a szerkezetét. A szalicilsav nátriumsóját acetil-kloriddal reagáltatta, és acetil-szalicilsavat (aszpirint) kapott. De az eljárás olyan nehézkes volt, hogy Gerhardt jelentéktelennek minősítette az új vegyületet.



aspirin acp.al.jpg



Fotó: acp.al



A gyógyszeripar kezdete



A szalicilsav (o-hidroxi-benzoesav) kémiai szerkezetét végül Hermann Kolbe marburgi professzor állapította meg 1859-ben, s módszert dolgozott ki a sav előállítására is. A növekvő szükséglet kielégítésére ezt a reakciót 1874-re ipari szintézissé fejlesztette tovább. A szintetikus gyógyszeripar kezdetének tekinthető híres, Kolbe-féle szalicilsav-szintézis lényege az, hogy a fenol nátriumsóját, a nátrium-fenolátot szárazon, szén-dioxid-áramban 180-200 oC-on hevítik; ekkor keletkezik a szalicilsav nátriumsója, amelynek hideg vizes oldatából savanyításra a szalicilsav kristályosan válik ki. Friedrich von Heyden a szalicilsav-termelésre nagy gyárat alapított. Kolbe és sok orvos túlbecsülte a szalicilsav baktericid hatását, de alkalmazás közben fedezték fel, hogy a szer a reumát is gyógyítja. Az akut reumás artritisz egyik leghatásosabb orvossága mind a mai napig a szalicilsav, bár ma már a szalicilsavat, pontosabban nátriumsóját úgy "csomagolják" be, hogy csak a felszívódás helyén, a bélben kerüljön elő. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben azonban még a szabad szalicilsav volt a reuma gyógyszere. A beteg két rossz között választhatott: vagy tűrte az erős reumatikus fájdalmakat, vagy szedte a kellemetlen ízű, sokszor hányingert, gyakran gyomorhurutot okozó gyógyszert. Az utóbbiak közé tartozott egy bizonyos Reinhold Hoffmann úr. Fia, Felix, 1894-ben lépett be az akkor még inkább festékeiről ismert Bayer cég néhány éve alapított gyógyszerészeti részlegébe, s fájdalomcsillapító gyógyszer előállításával kísérletezett.  A megoldást 1897-ben találta meg: a szalicilsav fenolos hidroxilcsoportját acetilezve – Gerhardt eljárásának egyszerűbb változatával –  acetil-szalicilsavat kapott.



Próba az aranyhalakon



Hoffmann és munkatársa először aranyhalakon próbálta ki a gyógyszert. A halak farkát acetil-szalicilsavas oldatba mártották, és azt vizsgálták, nem irritálja-e a készítmény az állatokat. A humán kísérletek után a szer Aspirin néven került forgalomba. Egyesek szerint a név St. Aspirinusra, a fejfájás ellen védő szentre emlékeztet, de valószínűbb, hogy az acetil és a spireasav szavakból származik. (1977-ben három csomag 1919-bõl való Bayer Aspirint találtak egy gyógyszertárban. Az aszpirint az új vizsgálatok is tisztának minősítették.) Az acetil-szalicilsav (ASS) a szalicilsavhoz képest csekély mellékhatást váltott ki. Nemcsak az első iparilag gyártott gyógyszer volt, hanem a mai napig is a legnagyobb mennyiségben előállított gyógyszerek közé tartozik. A szabadalmi oltalom lejárta után számos más gyógyszergyár is előállította. A magyar készítmény neve Istopyrin, a gyomrot kímélő kalciumsóé Kalmopyrin.



Hogyan hat?



Az acetil-szalicilsavat az 1980-as évek közepéig elsősorban fejfájás ellen szedték. Hatásmechanizmusát csak a hetvenes években tárta fel Vane, Bergstrom és Samuelson. Munkájukért 1982-ben Nobel-díjat kaptak. Kísérleti eredményei alapján Vane arra a következtetésre jutott, hogy az ASS gátolja a prosztaglandinok képződését. A prosztaglandinok olyan hormonok, amelyeket valamennyi szövet és szinte minden sejt előállíthat, ha a sejt mechanikus vagy vegyi hatás következtében károsodik. A keletkezett prosztaglandinok azokat az anyagokat aktiválják, amelyek a testben levő fájdalomérzékelő receptorokat "riadóztatják", hogy a receptorok az agy felé továbbítsák a fájdalomérzetet. Mivel a prosztaglandinok a fájdalommediátorokat aktiválják, fájdalomaktivátoroknak, fájdalomerősítőknek is nevezik őket. A prosztaglandinok úgy keletkeznek, hogy a sejthártya belső felszínéhez kötődő foszfolipid-molekulákból az említett ingerek hatására telítetlen alifás karbonsav, arachidonsav szabadul fel. Az arachidonsavat a ciklooxigenáz nevű enzim oxigén jelenlétében prosztaglandinná alakítja át. Az ASS blokkolja a ciklooxigenáz enzimet, tehát gátolja a prosztaglandin képződését. Gavrito, Loll és Picot, a Chicagói Egyetem biokémikusai a hatásmechanizmus finomabb részleteit vizsgálva kiderítették, hogy nem csupán több prosztaglandintípus, hanem két különböző ciklooxigenáz enzim is létezik, a COX-1 és a COX-2. Az ASS nem tesz különbséget e két, egymástól alig különböző enzim között, mindkettőt bénítja. Emiatt nemcsak a fájdalomerősítő prosztaglandin képződésében szerepet játszó COX-2 enzimet kapcsolja ki, hanem azt a COX-1 enzimet is, amely a gyomor nyálkahártyáját védő prosztaglandin szintézisében működik közre. Ez magyarázza azt a rég ismert tényt, hogy az ASS árt a gyomornak. A hatásmechanizmus részleteinek ismeretében már megindultak a kutatások olyan ASS-származékok keresésére, amelyek szelektívek, kizárólag a COX-2 enzimet bénítják s kiküszöbölik a kellemtelen mellékhatást.



A hasznos mellékhatás



Az acetil-szalicilsav egyik mellékhatása több mint hatvan évig nem tűnt fel, mert senkinek sem okozott problémát: az ASS megakadályozza, hogy a vörös- és fehérvérsejtek mellett a vérplazmában úszó vérlemezkék, az úgynevezett trombociták az erekben koaguláljanak, tehát késlelteti a véralvadást. A véralvadás a szervezet fontos védekező mechanizmusa: sérülés esetén életfontosságú, hogy az ér falán keletkező nyílás gyorsan elzáródjon. Sajnos a véralvadás folyamata akkor is működésbe lép, amikor – bármilyen oknál fogva – az ér belső fala csak csekély sérülést szenved. A vérzés csillapításában fontos alvadék ilyenkor vérrögként jelenik meg, s elzárhatja az eret. Ha az elzáródás szívkoszorúérben következik be, szívinfarktus lép fel. Az ASS véralvadást késleltető hatása a fájdalomcsillapító hatással rokon mechanizmuson alapszik. A vérlemezkék aktiválódásakor – ugyancsak az arachidonsavon keresztül, a ciklooxigenáz enzim segítségével – egy prosztaglandinokkal rokon anyag, tromboxán A2 szabadul fel. Mivel az ASS a ciklooxigenázt bénítja, gátolja a tromboxán A2 szintézisét. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal 1985-ben azt javasolta, hogy minden szívinfarktuson átesett személy szedjen kis adagban rendszeresen acetil-szalicilsavat. 1989-ben hozták nyilvánosságra annak az ötéves vizsgálatnak az eredményét, amelyben 22 000 egészséges férfi orvos vett részt. Az önkéntes résztvevők kettős vakpróbával minden második nap kis adagban acetil-szalicilsavat, illetve placebót kaptak. Öt év alatt a placebót szedő csoportban 239 szívroham következett be, az acetil-szalicilsavat szedő csoportban csak 139. Ebből 29, illetve 10 volt halálos kimenetelű, vagyis az érelzáródás kockázatát az ASS szedésével csökkentették. Az aszpirin hasznos (mellék)hatásainak kutatása még ma is folyik.



Fotó: acp.al, Forrás: Sophie Jourdier: A miracle drug (Chemistry in Britain, 1999. február) és Wolfner András: Az aszpirin befejezetlen története (Természet Világa, 1996. április) felhasználásával



 


Képméret
2016*1512
Fájlméret
948 Kbájt
Átlagos pontszám
még nincs értékelve
Értékelje a képet

0 hozzászólás