Főoldal / Albumok / Turisztikai objektumok (A-Z) /

Komárno (Komárom-Lándorpuszta), Komáromi vár, Nádor-vonal, Lapidárium

Nyit – k Komárno (Komárom-Lándorpuszta), Komári-vár,Nádor-vonal, Lapidárium Szeder László.JPG Komárno (Komárom-Lándorpuszta), Duna-hídBélyegképekKomárom, Komáromi Gyógyfürdő


Komárom-Lándorpuszta), Komáromi vár, Nádor-vonal, Lapidárium (Nyitrai kerület)



A XIX. században a védelmi erődök a tüzérségi fegyverek fejlődése folytán ismét korszerűtlenné váltak. 1859-ben a belső furatú, hatékonyabb ágyúk feltalálásával a védelem súlypontja a központi erődökről "kifelé", az előretolt erődítésekre helyeződött. Ekkor találták fel a závárzatot is, amely lehetővé tette a hátulról történő fegyvertöltést. A hatékonyabb robbanóanyagok (pyroxylin, nitroglicerin, melinit és trotil) feltalálása és használata szintén módosította a hadászati módszereket. A kézi lőfegyverek fejlődése is nagy változást hozott a hadviselésben. A XIX. század elejének furat nélküli és gyutacsszárral felszerelt puskái után – melyeket "fekete lőporral" töltöttek meg, és lőtávolságuk 100–200 méter volt – a század végén már füstöt nem hagyó lőporral töltött ismétlőfegyverek voltak használatban, melyek hatékonysága elérte a 2000 métert is. A felsorolt haditechnikai vívmányok alapján megállapítható, hogy a komáromi erődrendszer volt a korabeli hadviselés utolsó erőssége, de felépítése után néhány évvel ez az erődrendszer is elavulttá vált.



      A védelem súlypontjának eltolódásával a XIX. században létrejött egy új erődtípus, pontosabban védelmi erődrendszer, amely két fő elemre osztható, mégpedig a központi erődre (citadella – Komárom esetében Új- és Öregvár), valamint előretolt erődökre, illetve erődláncokra. 1809-ben került sor a hatalmas védőgyűrű kiépítésére, mely hat, sánccal összekötött várdából állt. Ezt az erődláncot földből rakták, jóval a XVII. században épített városfalon túl, a Kis-Duna és az Apály-sziget között. Az erődítési munkálatokat az ország nádora (József nádor) irányította, róla nevezték el az erődrendszernek ezt a részét Nádor-vonalnak (Palatinal Verschanzungen, Palatinal-Linie, Linea Palatinale).



Ebben az időben nagyszabású tervek készültek, de az eredetileg kétszázezer katona befogadására alkalmas erőd-monstrum tervei a megvalósítás során sokat változtak. Az első tervezet 1810-ből származik. Ez nem valósulhatott meg, mert rendkívül nagy pénzáldozatot követelt volna. Le kell azonban szögeznünk, hogy ez az elgondolás a jövő szempontjából jelentős szerepet játszott, mivel a tervezőket újabb tervek kidolgozására ösztönözte, és meghatározó szerepe volt a komáromi erődrendszer végleges kialakításában is. A későbbi tervek már szerényebbek voltak és megközelítik az erődrendszer mai alakját. A következő építkezésnél a hat Nádor-vonali várdából négy ideiglenesen az előtérben maradt, valószínűleg abból az elgondolásból, hogy az új Nádor-vonal építése idején, illetve katonai támadás esetén biztosított legyen a város védelme.



      Az előkészítő munkálatok után megkezdődött a hatalmas erődvonal kőből és téglából való végleges kiépítése. Az öt bástya (werk) és az ezeket összekötő erődfal 1839 és 1847 között épült fel. Az 1844-es évszám az I. bástya mellett lévő Pozsonyi-kapu keleti homlokzatán tehát nem az építkezés kezdetének időpontja, hanem az említett kapu építésének éve. A központi erődtől 2–2,5 kilométernyire felépített védvonal feladata a Duna és a Vág közötti térség védelme volt. Az öt bástyát erődfalak és egyéb védművek kötik össze, így az épületegyüttes zárt vonalat alkot. A bástyák alaprajza ötszög alakú.



      Nem kétséges, hogy a Nádor-vonal a korabeli erődépítészet tökéletes példája, hiszen építése során minden korabeli ismeretet felhasználtak. A Nádor-vonal egyben átmenetet is képez a bástyarendszerű és az új, korszerűbb védelmi forma között. A vonal öt bástyája alapjában véve egyforma, csupán elenyésző mértékben (csúcsszögekben, sarkok kialakításában és a retranchement szárnyainak törésszögeiben) különbözik egymástól. Az említett eltérések nem a terepviszonyokból, hanem a bástyák "egymáshoz való viszonyából" (szomszédos bástyák védelme stb.) adódnak. A tervezők még Daniel Speckle alapelvét érvényesítették, mely szerint a bástyák oldalfalainak merőlegesnek kell lenniük a szomszédos bástya védvonalára.



      Ezt az alapelvet az első három bástyánál teljes mértékben, a negyedik és ötödik bástya esetében csak részben érvényesítették. A védvonal párhuzamos a szomszédos bástyákat összekötő vizesárokkal, azon a szárnyon pedig, amely a szomszédos bástyából a köztibástyához vezet, megegyezik a kontreszkarp (ellenlejtő) vonalával. A két bástyát összekötő erődfalakat ugyanis középen kissé megtörték, két szárnyra osztva így a falat, s e törésnél kisebb, ún. "köztibástyát" építettek fel, amelyen ágyúállást alakítottak ki. A erődfalon még két-két ütegállást helyeztek el a fal jobb és bal szárnyán, a harmadikat pedig középütt, a köztibástya tengelyén állították fel. Az említett ütegállások kiemelkedtek az erődfalból, így a köztibástyáról a védők két szintről nyithattak tüzet az ellenségre. Az erődfal ütegállások közti szakasza alacsonyabb, s itt keskenyebb járda (banket) vezet. Az erődfal sánctestében a szomszédos bástyákat összekötő széles folyosó (galéria) vezetett. A folyosó 23-23 "teremre" tagolódott, a termek mindegyikéből négy lőrés nézett az árok felé. A két folyosószárnyhoz még három-három, négy lőréssel ellátott kazamata kapcsolódott. A folyosó teljes kihasználása esetén a két szomszédos bástya közti térségben az eszkarp lőréseiből 200-210 puska nézett a vizesárokra. Az eszkarp két bástya közti hossza kb. 2 x 185 méter volt.



      Az I. számú bástya kivételével a Nádor-vonal bástyái szimmetrikusak, és tengelyük azonos a kapitális vonalával. Az I. bástya aszimmetrikus alakját azzal magyarázhatjuk, hogy fekvéséből adódóan nemcsak a Duna-part, hanem a fő városkapu (Pozsonyi-kapu) védelmét is biztosítania kellett. A II. és IV. számú bástya alaprajza és mérete azonos. A III. számú bástya volt a Nádor-vonal központi bástyája. Sáncai és falai tompább szöget zártak be, mint a szomszédos bástyáké. Az I., II. és a III. bástya földsáncainak bal szárnyában kétszintes lőszerraktárakat alakítottak ki. A Nádor-vonal építésének koncepciójában igyekeztek a XVI–XVII. században kifejlesztett védelmi elemeket (homlokzati nehéztüzérségi védelem, megerősített oldalsó részek) összeolvasztani egy egységes védelmi rendszerben. A II. számú bástya tompaszöget bezáró falai egy üres belterületet öveznek. Fő részét a retranchement és egy félkör alakú, hét tüzérségi kazamatával ellátott épület alkotja. A bástyák falazott részének építészeti súlypontja egy a bástyatorokban felépített hosszú építmény volt, amelyet funkciója alapján retranchementnek nevezhetünk. Ezt az elnevezést a híres francia hadmérnök, Vauban által a XVII. század második felében tervezett (és a XVIII. században megépített) erődelem megnevezésére használjuk. A retranchement két szimmetrikus szárnya az előtér felé általában 173° szöget zár be. Oldalszárnyai a bástyatest irányába előrenyúlnak, így belülről lezárják a bástyatorkot. A fő védmű a nagyméretű, tompaszöget bezáró bástyatest. A Nádor-vonal bástyáinak szélessége körülbelül 210 méter. Pontosabb tájékozódás végett ismertetjük a II. bástya főbb méreteit: a bástyatorok 210 m, a bástya oldalfala 60 m, homlokzati falai 108 m hosszúságúak, a homlokzati falak a bástyacsúcsnál 145° szöget, a sarkokon pedig 110° szöget zárnak be. Az eszkarp magassága az árok szintjétől a párkányzatig körülbelül 7 m, a falra emelt földtöltés gerincéig pedig körülbelül 9,5 m. A bástya sáncait erősítő falakat összeépítették a retranchement előretolt oldalszárnyaival, melyek mindkét oldalán egy-egy kapu található. A földsáncon át rajtuk keresztül lehetett megközelíteni a kőfallal szegélyezett bástya árkát. A Nádor-vonal bástyái üres belterületűek (nincsenek földdel feltöltve), földsáncainak szélessége kb. 23 méter, rajtuk 10 méter széles járdát építettek az előtér felé irányított ágyúk számára. A járdára a belterületről oldalanként egy-egy oldalfeljárón és két (csúcsaihoz vezető) feljárón lehetett feljutni.



      Érdekességképpen elmondhatjuk, hogy a bástya jobb szárnyától az ellenlejtő oldalán kialakított galériákon át vezető út hossza a bal szárny végéig – nem számítva a retranchement hosszát – 540 méter. A retranchement szárnyainak hossza a kapitálistól 70–70 m, azaz összesen 140 méter, ehhez kapcsolódnak az előretolt szárnyak, melyeknek hossza 20–20 méter. A fenti adatokat összeadva megállapíthatjuk, hogy egy bástya zárt rendszert alkotó összekötő galériának és kazamatáinak a hossza kb. 720 méter. Ha ehhez még hozzáadjuk a bástyákat összekötő erődfalakban kialakított egyenként kb. 370 m-es folyosóhosszakat, akkor kiszámíthatjuk a Nádor-vonal folyosóinak és kazamatáinak az összhosszát, amely kb. 5 km.



Link:



Komárno (Komárom-Lándorpuszta), Komáromi vár



www.komarno.sk



 



 


Szerző
Szeder László
Képméret
1024*768
Fájlméret
107 Kbájt
Átlagos pontszám
még nincs értékelve
Értékelje a képet

0 hozzászólás