Főoldal / Albumok / Címke Világűr /

A csillagközi tér

Alpha Centauri Y. Beletsky.jpg Mit neveznek szuperholdnak?BélyegképekA Geminidák meteorraj


A csillagközi tér



Kép: A Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri 4,24 fényévnyire van tőlünk, Fotó: Y. Beletsky



Kilépve a naprendszer határai közül, túl a heliopauzán, de még a Tejútrendszeren belül található a csillagközi tér, amely a csillagok vagy idegen naprendszerek közötti űrt jelenti. Itt találkozhatunk először az elképzelhetetlen távolságokkal: míg a naprendszeren belül még akár a kilométer is használható mérőszámként – a heliopauza 120–130 milliárd kilométerre húzódik –, addig a távolságok mérésére itt már a fényévet kell használnunk. A Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri például 4,24 fényévnyire, a galaxis központja pedig 26 000 fényévnyire van tőlünk (előbbit a mai technika szintjén legnagyobb sebességre képes ember alkotta űreszköz 110 000 év alatt lenne képes elérni, utóbbit pedig 660 millió év alatt).



Mit tartalmaz a csillagközi tér?



A csillagközi térben a bolygóközi térhez hasonlóan gázt és port, különböző ionokat, szubatomi részecskéket és kozmikus sugárzást találunk környezetként. Az ebben a térrészben található anyag 99%-ban gázmolekulákból és 1% porból, a gáz pedig 90%-ban hidrogénből, 10%-ban héliumból áll, illetve nyomokban nehezebb elemek (csillagászati kifejezéssel fémek) is kimutathatóak. A látható anyag eloszlása nem homogén, gázban és porban sűrűbb és ritkább területek váltakoznak. A sűrűbb térrészek a gázanyag összeroskadásával jönnek létre és csillagszületési régiókat alkotnak. A csillagászat ezeket csillagködnek nevezi. A sűrű anyagból ezekben a ködökben keletkeznek a csillagok.



Csillagok



A csillagközi tér meghatározó objektumai természetesen a csillagok és az ezek életútja során keletkező objektumok. A csillagok a gázfelhők anyagából, a gravitációs összehúzódás hatására keletkezett gázgömbök, amelyek belsejében magfúzió folyik akár több milliárd éves skálán. A csillagok életútja a tömegük nagyságától függően különböző hosszúságú és a fényességük az életút fázisától függően változik. Így léteznek fősorozati csillagok vagy másként átlagos csillagok, törpecsillagok (vörös törpék és barna törpék) és óriás csillagok (vörös óriások). A csillagok életútjának különböző kimenetei, különböző „termékei” lehetnek. A nagy tömegű csillagok neutroncsillagként, vagy a még érdekesebb fekete lyukként végzik. A csillagászok a neutroncsillagokat általában az ún. planetáris ködök középpontjában találják meg (a planetáris köd a csillag halálakor keletkezik, amikor egy kisebb csillagrobbanásban a csillag ledobja külső gázhéját, amely lassan táguló, fénylő gázgömbként veszi körül a csillag magjának maradványát). Az egészen nagy tömegű csillagok pedig szupernóva robbanással végzik életüket, amelynek végén a csillagból megmaradó anyag a gravitáció hatására egy végtelenül kis méretű gömbbé roskad össze, amelynek felszínén a nehézségi gyorsulás eléri a fénysebességet, így nem bocsát ki többé fényt. Szupernóvarobbanás általában néhány száz évenként történik egy-egy galaxisban, a Tejútrendszerben utolsóként felfedezett szupernóva 1604-ben robbant fel. A kisebb tömegű csillagok pedig fehér törpeként érik el életük végét, majd a fehér törpe kihűlt csillagtetemként kering tovább a galaxisban. A csillagok körül a csillagkeletkezés során megmaradt anyagból protoplanetáris korongok keletkeznek, amelyek a későbbi bolygókeletkezés alapjául szolgálnak. A gázt és port tartalmazó korongból a Naprendszerhez hasonlóan kőzet- és gázbolygók keletkezhetnek. A Naprendszeren kívüli bolygókat a csillagászat exobolygónak nevezi, és ezres nagyságrendben fedeztek már fel ilyen bolygókat, illetve csillagrendszereket a kutatók.



Forrás: exoplanetarchive.ipac.caltech.edu, www.origo.hu, en.wikipedia.org


Képméret
800*531
Fájlméret
125 Kbájt
Címkék
Világűr
Átlagos pontszám
még nincs értékelve
Értékelje a képet

0 hozzászólás