Főoldal / Albumok / Brainman magazin /

Üveggyártás a Római Birodalomban

Római üvegedény Sailko.jpg Újfajta vérerek a csontok belsejébenBélyegképekVakond a kertben


Üveggyártás a Római Birodalomban



Kép: Római üvegedény az i.e. 1.századból, Fotó: Sailko



A Római Birodalomban Augustus idején indult nagy fejlődésnek az üveggyártás. Az első üveghutát Cumae és Liternum között, a Volturnus folyó torkolatánál egyip­tomi mesterek alap­ították. Eleinte alexandriai mesterek vezették a Rómában alap­ított üzemeket is. Még Augustus idejében Hisp­ániában és Galliában is elkezdtek üveget gyártani. A technológia a Rajna vidékére Galliából, Trier közvetítésével terjedt át. Az i. sz. 2. század végén már híres volt Colonia üvegip­ara; az ott kidolgozott eljárásokat az egész római üvegip­ar iránymutatónak fogadta el. A rómaiak az üveget mindig ugyanabból a három alapanyagból: kvarchomokból, natúr szódából (ami zömmel nátrium-hidrogénkarbonát), és mészkőből állították elő – ez az úgynevezett római alapüveg. Az ehhez szükséges szódát (sziksót) a Nílus-delta szikes területeiről, főleg a Nátron-völgyből (Wadi El-Natrun) szerezték be – később erről a völgyről kapta nevét a nátrium. A rómaiak nagyobb, elsősorban folyadékok tárolására használt edényeket állítottak elő. Az üveg továbbra is átlátszatlan és színes volt. A mangános színtelenítést csak az i. sz. 2. században fedezték fel. Az 1. században jelentek meg az ugyancsak relieftechnikával készített cirkuszi serlegek. Ezeket a formába fújt üvegeket különböző cirkuszi viadalokat – a leggyakrabban kocsiversenyt, ritkábban gladiátorok küzdelmét – ábrázoló reliefekkel díszítették. Anyaguk átlátszó, színes vagy színtelen üveg, alakjuk henger vagy félgömb. Hasonló technikával készültek a győzelmi tálkák. Ezeket az egyszerű hengeres formába fújt edényeket borostyánlevél-koszorú és a győzelmet megörökítő görög nyelvű felirat díszítette. 



Üveglapok



Nagyobb, ablaküvegezésre is alkalmas üveglapokat először a rómaiak öntöttek. Ehhez a képlékeny üvegolvadékot sima alapra öntötték, majd fogókkal húzták ki a széleit. Az üveglap közepe így elvékonyodott, de azért elzárta a belső teret és átengedte a fényt. A római kori ablaküvegek egyik oldala sima és fényes, a másik durva. A táblák szélein és sarkain szerszámok nyomai láthatók (ezekkel húzták szét az olvadékot). A sarkok legömbölyítettek. Az ablaküveget először Lactantius említi i. sz. 290-ben.



Murrhaüveg és mozaiküveg



A murrhaüveg (vasa murrhina) különböző féldrágaköveket utánzó, sávozott anyagú üvegtípus, a mozaiküveg különböző színű, méretű és formájú darabokból mozaikszerűen összeolvasztott üveg. Mozaiküveget már viszonylag korán készítettek, de igazán népszerűvé az 1. században vált. Nemcsak átlátszó üvegdarabokat használtak hozzá, de gyakran áttetszőeket és opakokat is. Mezopotámiában és Iránban már az i. e. 15. században készült mozaiküveg tárgyakat, illetve töredékeket is találtak.



Csiszolt üvegek



A római üvegművesség egyik legjelentősebb üvegdíszítő módszere a cameo üvegek készítése volt. Ehhez a leggyakrabban először egy sötét (általában kék) üvegtestet készítettek el, majd azt folyékony opak, fehér üvegbe mártották. Az így kialakult bevonatot megszilárdulása után valamilyen minta szerint lecsiszolták úgy, hogy a (fehér) díszítmény kidomborodjon; ez a módszer a cameo-csiszolás. A csiszolás mélységével a színárnyalatok is variálhatók. A legismertebb ilyen római üveg a Portland-váza (Barberini-váza).



Hálóüvegek



A római kor üvegművességének legkülönlegesebb típusa a hálóüveg (vasa diatreta', illetve vas diatretum). Ezeket a többnyire a 3. század végén – 4. század elején készült, gömb alaptestű, csészeszerűen kihajló peremű üvegedényeket a testhez pálcikaszerű, áttört üvegnyúlványokkal kapcsolódó áttört háló, esetleg felirat díszítette. A háló gyakran naturalisztikus virágornamentikát vagy absztrakt geometrikus mintát formázott. Komplikált módon, csiszolást és fúrást kombinálva, sok munkával állították elő. Mintegy húsz olyan példányt ismerünk, amelyek alsó része indahálós, a felső pedig feliratos. Ezeket a részben pogány, részben keresztény darabokat feltehetően az antik Kölnben készítették. A budapesti Nemzeti Múzeumban őrzött, 12 cm magas, töredékeiből rekonstruált és „vasi diatrétumnak” nevezett diatrétát 1845-ben a szekszárdi dologház alapjainak kiásásakor, az ún. szekszárdi szarkofágban találták. Az áldozati kehely egyedi formája eltér a megszokott harang alakú diatrétákétól. A kuparész laposabb; az ívben lefelé hajló áttört galléron felül körbefutó görög felirat szövege magyarra fordítva: „Áldozz a pásztornak, igyál, s élni fogsz!”. A lábazatot három delfin és három csiga plasztikája díszíti.



Forrás: Fórizs István: Üvegkészítés Magyarországon a kezdetektől a XVIII. századig,  wikipedia.hu, Déry Attila: Építésztörténet


Képméret
754*533
Fájlméret
84 Kbájt
Átlagos pontszám
még nincs értékelve
Értékelje a képet

0 hozzászólás