Főoldal / Albumok / Brainman magazin /

Farontó bogarak és társaik

Nagy szarvasbogár Lucanus cervus Orchi.jpg Farkasszem a legnagyobb hallalBélyegképekFarontólepkék


Farontó bogarak és társaik



Kép: Nagy szarvasbogár (Lucanus cervus), Fotó: Orchi



Az emberek nem egyformán gondolkodnak a szépről, különösen igaz ez az erdők esetében. Van, aki a vadregényes, háborítatlan ősvadon képét társítja hozzá, öreg famatuzsálemekkel, kidőlt fákkal. Mások számára esetleg a tiszta, aljnövényzet nélküli erdő képe elevenedik meg, ahol a fák „szép rendben” állnak, és jól karbantartott turistautak haladnak a fák között. Sajnos egyre kevesebb helyen találkozhatunk az előbbi erdőképpel, a védett területeken kívül inkább utóbbi állapot figyelhető meg, vagyis a korunkra annyira jellemző célszerűség uralja az erdők képét is. Hogyan kapcsolódnak mindehhez a farontó bogarak?



Szaproxilofág rovarok



Az erdők rovarfaunájában kiemelt szerepet töltenek be az ún. szaproxilofág rovarok. Ezek a bogárfajok a korhadó faanyaghoz kötődnek, az elhalt növényi részek fogyasztásával elősegítik a szerves anyag lebontását, így az erdő megújulását is meghatározó tápanyag-körforgás igen fontos és pótolhatatlan résztvevői. A hagyományos fakitermelés (vágásérettségi kor) gyakorlata általában nem kedvez ezen fajok túlélésének, hiszen a számukra alkalmas idős faegyedek sok helyen gyakorlatilag hiányoznak az erdőkből. A csoport legismertebb képviselői, a hőscincérek és szarvasbogarak mára Európa-szerte veszélyeztetettnek számítanak, így lett például Magyarországon még viszonylag gyakori nagy szarvasbogár Natura 2000 jelölőfaj. Hasonlóan a nagy hőscincérhez, a nagy szarvasbogár is kimondottan tölgyekhez kötődik. Mindkét faj lárvái több éven át fejlődnek az elhalt farészekben, míg „nemszeretem” pajorból csinos bogárrá alakulnak át. A különbség csupán abban van, hogy ki melyik részét használja a holtfának: a szarvasbogár lárvái jellemzően tuskókban vagy a fák elhalt gyökerében fejlődnek, a cincérlárvák pedig a fák napsütésnek kitett törzsoldalában vagy ágaiban élnek. Zárt erdőben kizárólag a magasabban fekvő, vastag, napsütötte ágakban találhatók meg. A több évig tartó fejlődés során a nagy hőscincér lárvája közel egy méter hosszú járatot rág. Jellegzetes kanyargós vonalvezetése miatt könnyen felismerhető a lárvajárat, ilyet főleg a már teljesen elpusztult, kéreg nélküli fákon figyelhetünk meg. Mindkét említett bogárfaj imágója a tölgyek kifolyó nedvével táplálkozik, furcsán kinéző szőrös nyelvük kiválóan segíti őket a nedűhöz jutásban.



Pattanók



Szintén tölgyesekben találkozhatunk a fokozottan védett kék pattanóval, amely a talajjal érintkező tőodúkban találja meg életfeltételeit. Speciális élőhelyigénye miatt ritka fajnak számít Magyarországon is, bár az utóbbi években megélénkült kutatások eredményeképpen ma már közel 40 lelőhelyét ismerjük. Mai tudásunk szerint ezzel Európa legjelentősebb kékpattanó-populációjával büszkélkedhetünk! Mint valamennyi pattanóbogár, a kék pattanó is képes arra a mutatványra, hogy hátára fektetett helyzetből felpattanjon (innen kapta a csoport a nevét). „Pattanókészülékük” egy erős izomzat, mely a domború előtorban található, mely a melltőnél egy-egy tüskében végződik. Amikor a bogár felpattan, testét az aljzathoz feszítve hátát felemeli, a tüskéket a mellközép gödrének mélyedésébe belecsúsztatja, szárnyfedőit pedig a felszínhez üti, így az ellenlökés hatására végül a magasba emelkedik, és végre a talpára eshet. A mutatvány az ember tenyerében nem mindig sikerül, ilyenkor a műveletet kísérő finom percegés árulkodik arról, hogy a bogár kísérletet tett a felpattanásra.



A fagy túlélői



Erdeink viszonylag elterjedt, de a nagyközönség számára szinte ismeretlen kéreg alatt élő bogárfaja a skarlátbogár. A bogár nevéhez hűen feltűnő pirosas színben pompázik, mind a hím, mind pedig a nőstény hasonló megjelenésű. Teste oldalról nézve nagyon lapos, csaknem papír vékonyságú, amire nagy szüksége is van, ugyanis a lárvák mellett az imágók is a korhadó fák kérge alatt lapulnak. A kifejlett bogarak ősszel jelennek meg és azokkal jellemzően a tél végi, kora tavaszi időszakban lehet találkozni. A skarlátbogár megfelelő korhadtsági állapotú fákban, tehát a kellően nyirkos, laza, de még le nem váló kéreg alatt szinte bármely fafajban megtalálható. Puhafákban (fűz, nyár, éger) és keményfákban (tölgy, akác) is előfordul, sőt még tűlevelű állományokban is. A kifejlett bogár másik különlegessége, hogy télen is kereshető, tehát nem pete, lárva vagy báb formájában vészeli át a zord időszakot. A skarlátbogár teste egyfajta természetes „fagyállóval” van feltöltve, és igen jól bírja a hideget; a testfolyadékában felhalmozódó glicerin segítségével akár -40 Celsius fokos hideget is túlél. A kéreg alatt lapuló, hókristályokkal borított és a fatörzsre fagyott bogarat aztán a tavaszi nap első sugarai olvasztják ki, jelezve, hogy elérkezett számára a szaporodás ideje. Az imágók tavaszi „felébredésük” után mindössze néhány hetet élnek, a gyakorlott szemű rovarász számára azonban lárvái valamennyi évszakban fellelhetők.



Forrás: bnpi.hu


Képméret
700*474
Fájlméret
99 Kbájt
Címkék
Állatok világa
Átlagos pontszám
még nincs értékelve
Értékelje a képet

0 hozzászólás