Főoldal / Albumok / Címke Állatok világa /

A nagy parancs - Madarak vándorúton

Daru Bonsens-Tono.jpg A mudiBélyegképekA nemi dimorfizmusról röviden


A nagy parancs - Madarak vándorúton



Kép: Darvak, Fotó: Bonsens-Tono



Az állatok vándorlásának egyik legjellegzetesebb példája a költöző madaraké, amelyről lehet, hogy először a fecskék jutnak eszünkbe. Míg az északon költő récének és lúdnak, hattyúnak elég, ha olyan területig repülnek el, ahol már nem fagy be a víz, addig a fecske a trópusokra repül. A madárvonulás az egyik leglenyűgözőbb természeti jelenség. Amikor például egy apró, törékeny énekesmadár saját erejéből több ezer kilométeres utat tesz meg, az valóban emberfeletti, misztikus teljesítmény. A madárpopulációk eltűnésének és visszatérésének évszakokhoz kötődő jelenségét különös elméletekkel magyarázták a múltban: a madarak a Holdra mennek, más fajokká alakulnak, vagy lehúzódnak a tavak és mocsarak iszapjába és ott telelnek. Nem kevésbé fantasztikus a valóság sem. A madárvonulás titkainak fürkészése évszázados múltra tekint vissza. Hogyan tehetnek meg ilyen óriási távolságokat apró földi lények anélkül, hogy eltévednének vagy halálosan kimerülnének? Hogyan alakultak ki a bonyolult vonulási rendszerek? Milyen különleges problémákkal kell szembenéznie mai világunkban a vonuló madaraknak? Egyáltalán miért mennek el? A költözés egyik oka, hogy a madarak egyre kevesebb élelmet találnak, egy másik tényező pedig a nappalok hossza, amely hatással van a madarak hormonális egyensúlyára. Így ősszel a gyorsan rövidülő nappalok felébresztik a költözési ösztönt. Európa északi területein a költési időszakban tizennégy vagy tizenhat órás nappalok vannak, ami alatt a madaraknak rengeteg idejük van táplálékot gyűjteni az utódaik számára. Csakhogy ők is ugyanolyan sikeresen nevelik fel az utódaikat, mint a trópusokon költő madarak, ott viszont csak tizenkét órás a nappal. A táplálék hiánya sem lehet önmagában meghatározó, hiszen rengeteg madár van, amelyik télen is nálunk fészkel. Egy biztos, a különböző madárfajok költözését sokféle külső tényező kombinációja váltja ki. Egy érdekes elmélet szerint a madarak azért is vándorolhatnak, mert a jégkorszak előtt ugyan benépesítették az egész északi félgömböt, de a jég terjeszkedése délebbre kényszerítette őket, a leghidegebb teleken pedig ideiglenesen ott kellett hagyniuk költőhelyeiket. Amikor aztán enyhébb lett az idő, visszamentek északra az eredeti élőhelyükre, és az évezredek során ez a vándorlás beléjük rögzült. Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy akkor miért vándorolnak a madarak a Föld olyan részein is, ahol nem volt jég annak idején. Úgy tűnik, hogy a madarak költözési szokásai még a jégkorszaknál is régebbről valók!



Hová mennek?



Az ornitológusok megfigyeléseiből, a nagy teljesítményű radarfelszerelések és rövidhullámú adóvevők segítségével jóval többet tudunk arról, hogy hová és hogyan költöznek a madarak. Ma már gyakorlatilag a világ minden részén működnek gyűrűző állomások, amelyek megjelölik az egyes madarakat. Csak Európában több százezer madarat gyűrűznek meg évente, és ha ezeket a madarakat újra befogják, az segít meghatározni a faj útvonalát, repülési sebességét és úti célját, így minden évben egyre pontosabbak lesznek a migrációs térképek. A gyűrűzés arról is információt ad, hogy a madarak párban maradnak-e egész életükön át, visszatérnek-e ugyanarra a helyre tavasszal, hogy vajon csak a fiatalok költöznek-e el. Néha különböző színű gyűrűket használnak, ami lehetővé teszi, hogy távcsővel egyetlen madarat figyeljenek, és meghatározzák territóriumának méretét, megfigyeljék az udvarlási szokásait. Az európai madarak például három nagy költözési irányt követnek: délnyugat felé (Észak- és Északkelet-Európából át Nyugat-Európán és az Ibériai-félszigeten), egyenesen dél felé (északról át Olaszországon és Szicílián) és délkelet felé (át a Balkán-félszigeten és Kisázsián). Sok faj ezektől különböző irányt követ, illetve a fajok különböző populációi is repülhetnek más irányba, mivel a madarak nem megadott útvonalon költöznek, hanem széles sávban, ami néha összeszűkül pl. hegységeken való átkelésnél vagy a tenger fölött (ahol bizonyos szigeteken megpihennek). A visszaút a költőhelyekre általában gyorsabb, néha akár négyharmadszoros a sebesség, mivel a madarakat hajtja a költési ösztön. A tavaszi költözést kellemetlenül érinthetik olyan külső hatások, mint a hirtelen hőmérsékletcsökkenés vagy a váratlan havazás.



Milyen gyorsan és magasan repülnek?



A költöző madár repülési sebessége kisebb, mint amire rövid távon képes, és fajtól is függ. Egy varjú kb. 50 km-t tesz meg óránként, egy pinty 52 km-t, a csóka akár 60 km-t is. Egyes fajok csapatokban vonulnak (mint például a ludak), mások egyedül (mint a kakukk) vagy kisebb csoportokban. Vannak, amelyek nappal és vannak, amelyek éjszaka, sőt van olyan is, amelyik éjjel-nappal. A csapatosan vonulók alkothatnak speciális légi alakzatokat, mint például V-alakot vagy ferde vonalat, amelyekben az elöl repülők hasítják a levegőt a hátsók számára. A madarak néha váltogatják is a vezetőket. Az utazási magasság is sokféle lehet: a varjú és a csóka 30 - 100 m magasan repül, a seregély 50 - 100 m magasan, a ragadozó madarak legtöbbje kb. 100 m, a ludak 800 - 1.000 m, a gólyák pedig 1.000 - 2.500 m magasan, de egy magas hegység fölött átkelve is magasabbra kényszerülnek a vonuló madarak.



Hogyan tájékozódnak?



Még a Dél-Afrikából visszatérő madarak is legtöbbször megtalálják a költőhelyüket. Bár sok esetben csapatosan repülnek és az öregebb madarak tudják az utat, néhány madár egyedül utazik életében először és mégsem téved el. Hogyan lehetséges ez? Az egyik elmélet szerint a madarak képesek érzékelni a Föld mágneses mezejét és ezáltal meg tudják különböztetni az égtájakat. Galambokkal végzett kísérletek azonban nem támasztották alá ezt az elgondolást. A modern műszerek kimutatták, hogy a Föld mágneses mezejének csak elenyésző befolyása van az állatokra. Egy másik teória szerint a madarak a fény segítségével tájékozódnak, pontosabban a Nap, a Hold és a csillagok helyzete alapján. Ezt az elméletet kísérletek is igazolják, amelyeket több madárfajjal is elvégeztek: a tavaszi, illetve az őszi költözési időszakban kör alakú madárházba helyezett madarak ugyanabba az irányba repültek, mint költözéskor. Csak az ég alapján tudtak tájékozódni, mert azt látták a ketrecből. Pontosan meghatározták az irányt a Nap helyzetéből, éjszaka pedig a csillagokéból. Amikor pedig megfelelően elrendezett tükrökkel megváltoztatták a Nap helyzetét, a madarak is ennek megfelelően változtattak irányt. A radarral végzett vizsgálatok szintén azt mutatják, hogy a madarak a csillagok alapján tájékozódnak, ami – ma már tudjuk – nem egyedülálló az állatvilágban: például a tengeri teknősök is ezzel a módszerrel navigálnak. A Nap helyzete még borús időben is segít, csak a nagy köd lehet akadályozó tényező. A költőhely közvetlen közelében már nincs szükség az égi iránytűre, mert a különböző tereptárgyak segítenek az emlékezésben. A kirepült fiókák is általában egy ideig még a szüleikkel maradnak, hogy megtanulják felismerni a fészkük környezetét. A fészekhagyó madarak fiókái (mint a récék és ludak) saját megfigyeléseik alapján ismerik meg a környezetüket.



Milyen távolságokra képesek?



Sok európai madár (például a fecske vagy a kakukk) egészen Dél-Afrikáig elrepül és ezt a tízezer kilométeres utat évente kétszer is megteszik. A rekordot azonban a sarki csér tartja, amely Németország és Anglia partjaitól Európa, Ázsia és Észak-Amerika sarkvidéki területeiig költ. Az észak-európai madarak végigrepülnek Nyugat-Európa partjai mentén, ahol csatlakoznak hozzájuk a grönlandi és északkelet-amerikai egyedek. Továbbhaladnak Afrika nyugati szegélyén, egészen a kontinens legdélibb csücskéig, ahonnan sok madár még tovább repül, és megkerüli a Déli-sarkot, majd visszatér Dél-Afrikába. Amikor eljön az ideje, visszarepülnek európai és más költőhelyeikre.



Forrás: www.infokiskunfelegyhaza.hu


Képméret
823*539
Fájlméret
148 Kbájt
Átlagos pontszám
még nincs értékelve
Értékelje a képet

0 hozzászólás