Főoldal / Albumok / Címke Európa /

A pézsmapocok története

pézsmapocok vagy fakó pézsmapocok (Ondatra zibethicus) Diginatur.jpg A parmezánBélyegképekA Pireneusok


A pézsmapocok története



A prémje miatt nagyra becsült pézsmapockot (Ondatra zibethicus) 1905-ben Morvaországban, Prágától körülbelül 40 kilométerre délnyugatra Colloredo-Mansfeld herceg telepítette meg saját birtokán. Az állatok gyorsan megszokták új környezetüket, és olyan mértékben kezdtek szaporodni, hogy 1915-ben már Bajorországban, 1917-ben Szászországban, 1927-ben Baden-Württembergben bukkantak fel. Nyugat felé sokkal gyorsabban terjedt, mint délnek és keletnek: a beszámolók szerint Nyugat-Európát valósággal „lerohanta”. A nyomban meghozott védő intézkedések, a jelentő szolgálat és a fogott példányokért adott jutalom sem tudta megállítani. Az alkalmi tisztogató akciók hatása rövid idejű maradt. Időközben a volt Szovjetunióban erre alkalmas területeken csaknem 80 000 állatot bocsátottak szabadon a pézsmahozam növelése reményében. A pézsmapocok meghonosodott Szibéria és Közép-Ázsia egyes részein, teljes elterjedési területe jóval nagyobb az európainál. Ott az állatot nem tekintették kártevőnek, hiszen a folyókat nem szabályozták, így nem is okozott jelentősebb károkat a gátak furkálásával. Közép- és Nyugat-Európában, ahol már csaknem minden közepes vagy nagyobb folyót szabályoztak, a súlyos problémákat még intenzív védekezéssel sem sikerült megoldani. Éppen ellenkezőleg: minél jobban üldözték, annál jobban terjeszkedett, mert a vándorló kedvű fiatal állatok túlélési lehetőségei jobbak voltak. Észak-amerikai hazájában sem feltétlenül tartják kártevőnek.



Magyarországon



Magyarországon az első példányt 1915-ben lőtték Németjárfalun. Sopron környékén 1923-ban lőtték az elsőt a Zeisel-patak mellett. Azóta már az egész országban megtalálható; gyakori. Ma már aligha lehet ezt az életrevaló vízi rágcsálót a hazai állatvilágból eltávolítani. Helyenként fontos tápláléka az Európa nyugati felén nagyon megritkult európai vidrának (Lutra lutra). Sokan úgy vélik, azért terjeszkedett ilyen gyorsan Európában, mert hiányoztak a természetes ellenségei. Ez az állítás legfeljebb részben állja meg a helyét, mert még ennél is gyorsabban terjeszkedett Szibériában, ahol a természetes állatvilág szinte változatlan maradt. Ott él még az európai nyérc (Mustela lutreola) és a vidra, amelyek Észak-Amerikában a pézsmapocok fő ellenségei (a nyércet ott a hozzá nagyon hasonló amerikai nyérc (Neovison vison) helyettesíti). Az állománysűrűséget ott sem a rájuk vadászó ragadozók szabták meg, hanem a táplálékkínálat. Az állat Európában és Ázsiában versenytől mentes szabad ökológiai niche-t talált – még a vízipocok (Arvicola amphibius) és az eurázsiai hód (Castor fiber) táplálékozása áll a legközelebb hozzá. Az első sokkal kisebb, a második sokkal nagyobb, és ráadásul télen fakérgen él. A pézsmapocok óriási és vetélytársaktól gyakorlatilag mentes életteret kapott. Egy évszázaddal az első kibocsátás után állományai sokfelé megszilárdultak, és olyan jól alkalmazkodtak az új körülményekhez, hogy kipusztulására nem számíthatunk. Ahol megtelepedett, jelentősen átalakította élőhelyének fajösszetételét: így például Sopron környékének nagyobb patakjaiból gyakorlatilag kiirtotta a korábban gyakorinak számító folyami rákot (Astacus astacus).



Nevének eredete



A pézsmapocok hímjének hasán a nemi szervek szomszédságában egy apró, körte formájú, kifelé nyíló mirigy van, ami fehér, olajos nedvet választ ki. Ennek szaga erősen hasonlít a pézsmaszarvas hasonló mirigyében kiválasztott pézsmára, innen nevének első fele, a pézsma. A külsejük, a koponyájukat és a fogazatuk a pockokéra hasonlít, innen a nevük második fele.



Fotó: Diginatur, Szöveg: Alfred Edmund Brehm: Az állatok világa, iucnredlist.org, Rakonczay Zoltán, Ambrus András: Szigetköztől az Őrségig: A Nyugat-Dunántúl természeti értékei


Képméret
697*481
Fájlméret
185 Kbájt
Átlagos pontszám
még nincs értékelve
Értékelje a képet

0 hozzászólás