Főoldal / Albumok / Brainman magazin /

Apiterápia - Méhtermékek gyógyászati felhasználása

Méh sumx p.jpg Mi minden van a mézben?BélyegképekÓriás viaszpálma, a legmagasabb pálmaféle


Apiterápia - Méhtermékek gyógyászati felhasználása



A méhek már akkor is léteztek, mikor még az emberiség nem népesítette be a földet. Ezért is mondhatjuk, hogy a méhek által termelt és gyűjtött értékes anyagok már akkor az egészségünket szolgálták, mikor még a gyógyításunkra szakosodott személyek nem voltak. Az idő folyamán, az ember kitapasztalta mit mire tud használni, és a sokat látott emberből lett a gyógyító, így alakult ki az apiterápia. A mézelő méh állatrendszertani besorolása a svéd természettudós, Linné nevéhez fűződik, aki a méhet tudományosan Apis mellifera névre keresztelte, ami latinul mézgyűjtőt jelent. Később rájött, hogy a méhek szerepe a méztermelésben milyen jelentős, módosította az elnevezést Apis mellifica-ra, amelynek jelentése: mézkészítő. Mindkét elnevezés használatos, Magyarországon az első elnevezés maradt fenn.



Az apiterápia



Az apiterápia kifejezés az Apis=méh és a terapia=gyógyítás szavakból származik. A méhhel, méhészeti termékkel való gyógyítást jelenti. Ma apiterápiának nevezzük, azt, amikor méhészeti termékeket felhasználva őrizzük meg egészségünket, tehát betegségmegelőző hatásáért használjuk például a téli időszak kezdetén immunfokozóként virágport vagy propoliszt fogyasztunk illetve egyes betegségek gyógyításában is felhasználjuk azokat. Azonban nem csak a méz, propolisz, virágpor és méhpempő tartozik e méhészeti termékek közé, hanem a méhkenyér, édesharmat/mézharmat/manna, lépesméz, méhméreg, kaptárlevegő, méhviasz, szárazméh, viaszmoly lárva és hereméhlárva is. Utóbbiak a keleti országok apiterápiás gyakorlatában már szerepelnek. A méhészeti termékek egy része növényi eredetű, úgymint a méz, a virágpor, a propolisz és más része állatoktól, a méhektől származik, úgymint a méhpempő, a méhméreg és méhviasz. Az apiterápia a méhészeti termékekben megtalálható aktív hatóanyagokat használja fel az ember egészségben tartására és egyes bántalmak gyógyítása szempontjából. Ilyenek többek között a bennük található vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, aminosavak.



Fitoterápia



Az apiterápia a természetgyógyászaton belül a fitoterápiához tartozó ága. A méz, mint, gyógyhatású-táplálék kutatása, kiszélesedett az apiterápia minden termékére, s mint specifikus tevékenység ma is folytatódik biológiai, kémiai, mikrobiológiai, farmakológiai, orvosi berkekben nemzetközi szinten, az egyes termékeknek az embergyógyászatban történő magas szintű tudományos felhasználása érdekében.Az apiterápia a természetes készítményeken túl, ezek hatóanyagait számos formában alkalmazza. (Ilyenek a kenőcsök, tinktúrák, oldatok, kivonatok, gyógyeszenciák, tabletták, stb.) Amikor kezelésünknek erről a formájáról döntünk, nemcsak olyan finomságot választunk, ami nem hizlal, és nem roncsolja a fogakat, hanem egy ősidők óta bevált természetes gyógymódot is. Már a bibliai történetek is említik és javasolják a mézet (Ézsaiás próféta, Máté evangéliuma, Korán). A természeti népek nagyra értékelték a hatását.



Az ókortól kezdve



Egy kis történelmi áttekintés. Az ember már az ősidőkben rájött, hogy a méz és a méhkas egyéb termékei nemcsak táplálékot, hanem betegségek elleni orvosságot is jelentettek számára. Erre utalnak az ókori kultúrák írásos emlékei, barlangrajzai. Már i.e. 2700 évnél is régebbi agyagtáblákba vésett mezopotámiai írások említik egyebek mellett a mézet, mint orvosságot. Ezer évvel később – Ébers, neves angol egyiptológus által felfedezett – fáraó-kori papirusztekercsek a méz mellett már a méhviaszt is kiváló gyógyszernek nevezik. Egyiptomban már akkor fejlett volt a mézfeldolgozás. Ugyancsak ókori görög- római írások, valamint az ősi hindu civilizáció is utal a méhek és a méz orvosi hasznára. (védikus irodalom alapján i.e. 2000 körül) Arisztotelész, Hippokratész számos kötetet írtak a természetes gyógymódokról, ahol kiterjedten sorolják fel a méz a viasz és a propolisz alkalmazásának lehetőségeit. Dioszkoridész görög orvos (I.sz.) egyetemes gyógyszernek, panaceának tekintette a mézet, mellyel sebeket, fül-, szem-, torok-, mell és vesebajokat gyógyított. Pliniusz javasolja a méz és propolisz alkalmazását sebekre, szem- és belgyógyászati betegségekre. A mitológia szerint a méz „ambrózia” az istenek eledele. Zeusz istent mézzel és tejjel táplálták. Az ájurvédikus gyógyítás ma is kiemeli a mézek gyógyhatását. A gyógyítás mellett a hosszú élet elérését is kutatták. Már a legrégebbi orvosi művekben (i.e. 2700 Kína) tanácsolták ennek érdekében a porított ginszenggyökér és méz keverékének fogyasztását, melynek hatékonyságát a modern kor kutatói is megerősítették. Mezopotámiában a mézzel tejjel liszttel és szezámmaggal készített étel fontos áldozati eledel volt. A rómaiak a méz és szezámmag keverékét tartották az erő és kitartás fontos zálogának, amit harcosaiknak adtak rendszeresen. Hazánkban először Nemesszeghy Kálmán méhész-cukrász írt könyvében – 1907-ben a „Méz a háztartásban”a mézes gyógyításról, ma is alkalmazható hatásos receptekkel. A kelták, angolszászok még sört is készítettek a mézből, amelynek fiatalító hatást tulajdonítottak.



Fotó: sumx, Forrás: Gillich István: Apiterápia, Apiterápiával kapcsolatos információk: apiterapiasvendeghaz.hu


Képméret
932*614
Fájlméret
573 Kbájt
Átlagos pontszám
3.41 (2 értékelés)
Értékelje a képet

0 hozzászólás