Főoldal / Albumok / Címke Állatok világa /

A hosszúszárnyú bálnák hosszú küzdelmei

hosszúszárnyú bálna (Megaptera novaeangliae) Whit Welles.JPG A háziasított selyemlepkeBélyegképekA jukkamoly időzítése


A hosszúszárnyú bálnák hosszú küzdelmei



A hosszúszárnyú bálna (Megaptera novaeangliae) az óceánok és tengerek lakója, egy példány évente 25 000 kilométert is képes megtenni. Különleges alakú teste van, feltűnően hosszú mellúszókkal; innen ered a magyar neve is. Hossza 13–14 méter, néha 16 méter is lehet. Testtömege legfeljebb 40 tonna. A hosszúszárnyú bálna csak nyáron, a sarki vizekben táplálkozik. Télen a szubtrópusi és trópusi tengerekbe vándorol, hogy párosodjon és elljen. Ez idő alatt csak a zsírtartalékából él, amit a nyári táplálkozási időszakban felhalmozott. Mint más nagy testű rokonai, a hosszúszárnyú bálna vadászását is túlzásba vitték a bálnavadászok, melynek következményeként az állomány 90 százalékkal csökkent. A kihalását az 1966-ban bevezetett bálnamoratórium akadályozta meg. Azóta e faj példányszáma növekedésnek indult, de a halászhálókba való gabalyodás, a hajókkal történő ütközés vagy a hajók és tengeralattjárók által kibocsátott hangok – főleg a szonárok – még mindig veszélyeztetik a fajt. Manapság az állomány körülbelül 80 000 egyedből tevődik össze.



A bálnavadászat története



Az első feljegyzett hosszúszárnyú bálnavadászat 1614-ben történt, Maine állam partjainál. A vadász John Smith kapitány volt. Valószínű azonban, hogy azelőtt is vadásztak e fajra, ha lehetőség adódott. A 18. századig gyakori zsákmány volt ez a bálnafaj. A bálnavadászat fő célja a bálnahús és bálnazsír megszerzése volt. A bálnazsírt felhasználták élelmiszerként is, de főleg lámpásokba olajnak vagy a gyertyagyártásban volt szerepe. Az ember a bálnafélék sziláit számos tárgyhoz használta, viszont a hosszúszárnyú bálna szilái nem jó minőségűek, úgyhogy belőle csak gombokat gyártottak. Manapság a szila helyét a műanyag és egyéb mesterséges anyagok vették át. A törzsi népek a bálnacsontokból használati tárgyakat vagy istenségeket faragnak, vagy akár kunyhókat is készíthetnek; ez utóbbit inkább a múltban tették.



200 000 bálna



A 19. században már nagymértékben mészárolták e hatalmas állatokat. A legtöbbet az Atlanti-óceánban, kevesebbet a Csendes- és Indiai-óceánban. Az egyik legnagyobb bálnavadász ország az Amerikai Egyesült Államok volt. A 19. század vége felé feltalálták a robbanó szigonyt, amely megkönnyítette a vadászatot és megnövelte az elejtett bálnák számát. Csak ekkor kezdődött el a vadászat a Déli-óceánban is. E két tényező miatt 1904-re a bálnák száma drasztikusan lecsökkent. Feltételezések szerint a 20. században 200 000 hosszúszárnyú bálnát öltek meg, ami a világ állományának a 90 százalékát jelentette. Az Atlanti-óceán északi részén mindössze 700 példány maradt. 1946-ban megalkották a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságot (International Whaling Commission, IWC), amely arra hivatott, hogy felügyelje és szabályozza a cetfélék vadászatát. A NBB szabályokat és vadászszezonokat vezetett be. Annak érdekében, hogy megóvja a fajt kihalástól, a NBB 1966-ban betiltotta a hosszúszárnyú bálnák vadászatát, de ekkor már csak 5000 példány élt világszerte. E védelem még mai napig is érvényben van. Ha nem lett volna ilyen nagymértékű a vadászat, manapság körülbelül 125 000 bálna élne ebből a fajból. Feltételezik, hogy csak a Csendes-óceán északi részén 28 000 állatot öltek meg. A leölt bálnák valódi számát nem ismerik, mert több ország is kevesebb zsákmányt jelentett be, mint amennyit valójában elejtett. Így tett a Szovjetunió is, amely csak 2820 példányt ismert be, de valójában több mint 48 000 példányt ölt meg. 2004-től a Saint Vincent és a Grenadine-szigetek vizeiben már szabad évente néhány hosszúszárnyú bálnát elejteni. Ennyi állat vadászata nem veszélyezteti a helybéli bálnaállományt. Japán a 2007–2008-as bálnavadász szezonban, amely 2007 novemberében kezdődött volna, 50 hosszúszárnyú bálnát akart lemészárolni a „tudományos” JARPA II program alatt. A dolog nemzetközi felháborodást keltett, és számos tüntetéshez vezetett. Miután a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság ellátogatott Tokióba, hogy megtárgyalják az ügyet, és Japán beleegyezett, hogy a tervét két évre felfüggeszti. A tárgyalási folyamat még ma is tart.



Napjainkban



Manapság világszerte mintegy 80 000 példány él: 18–20 000 a Csendes-óceán északi részén, körülbelül 12 000 az Atlanti-óceán északi részén, és több mint 50 000 a Déli-óceánban. 2008-tól, fajvédelmi szempontból, a hosszúszárnyú bálna a nem fenyegetett faj kategóriába tartozik. A példányszámuk kezdi az ipari mértékű bálnavadászat előtti számot megközelíteni, de az USA azért még mindig a végveszélyben lévő faj kategóriában tartja őket. Az USA 2009. augusztus 12-től az „Endangered Species Act” státusz megváltoztatását kezdeményezte, és ehhez az amerikai nép véleményét is kérte. A hosszúszárnyú bálna nem él mindenhol biztonságban. Az Arab-tengerben, az Észak-Csendes-óceán nyugati részén, Afrika nyugati partjainál és Óceánia egyes részein még veszélyeztetett fajnak számít. Manapság a legnagyobb veszélyt a hajókkal való ütközés, a hálókba való gabalyodás és a hangzavar jelenti. Mint más cetfélének, ennek a fajnak is kárt okoz a túlerős és túl gyakori zaj. A 19. században két szétzúzott fülű, élettelen példányra találtak ott, ahol korábban vízalatti robbantásokat végeztek. E bálnafaj a saxitoxin mérgezéstől is elpusztul, ha ezzel a természetes neurotoxinnal fertőzött halat fogyaszt.



Védelemben a Glacier Bay Nemzeti Parkban



Az USA-ban a hosszúszárnyú bálnák a Glacier Bay Nemzeti Parkban és a Cape Hatteras National Seashore tengeri rezervátumokban élveznek védelmet. E két helyen példányszámuk évről évre nő. Habár a bálnavadászathoz meg kellett érteni és tanulni a hosszúszárnyú bálnák vándorlási szokásait, a párosodási időszakukat és egyéb viselkedés módjukat, a fajt valójában az 1960-as évekig alig ismerték. Ezt a helyzetet R. Chittleborough és W. H. Dawbin változtatta meg, akik odaadóan tanulmányozták a fajt. 1971-ben Roger Payne és Scott McVay tovább folytatták a megkezdett munkát. Nekik köszönhető, hogy széles körben megismerhető lett a bálna éneke. Azóta intelligens állatoknak tartják őket, és ez a tényező sokat segített a bálnavédőknek.



Fotó: Whit Welles, Forrás: nmfs.noaa.gov, pbs.org, acsu.buffalo.edu, en.wikipedia.org, petroleumhistory.org


Képméret
916*620
Fájlméret
361 Kbájt
Címkék
Állatok világa
Átlagos pontszám
még nincs értékelve
Értékelje a képet

0 hozzászólás