Főoldal / Albumok / Címke Állatok világa /

A boglárka esete a hangyával

Nagyfoltú hangyaboglárka (Maculinea arion) wiki.jpg A bogáncslepkék rejtélyeBélyegképekA Brit-szigetek élővilága


A boglárka esete a hangyával



Kép: Nagyfoltú hangyaboglárka (Maculinea arion)



A lepkék a rovarvilág egyik közkedvelt, és legintenzívebben kutatott csoportját képezik, a kis mozgó, színes „virágok” népszerűsége régóta töretlen. A lepkék ugyanakkor a kutatók figyelmét is nagymértékben élvezik, a biológia számos területén, a természetvédelemben modellfajokként tekintenek rájuk. Népszerűségük ellenére – részben akár ennek köszönhetően – több faj helyi kihalásáról vagy megritkulásáról is beszámoltak Európában, többek között a hangyaboglárkákéról.



A hangyaboglárkákról



A hangyaboglárkák (Maculinea spp. = Phengaris spp. újabban) hat faja közül az öt európai kivétel nélkül megtalálható Erdélyben, négyet mérsékelten veszélyeztetett (near threatened), egyet sérülékeny (vulnerable) védelmi kategóriába sorol az IUCN, ugyanakkor ebből a élőhelyvédelmi irányelv hármat közösségi jelentőségű, szigorú védelemre szoruló fajként említ, míg egyet a Berni Egyezmény szigorúan védettnek nyilvánított. A Romániában élő öt faj a nagyfoltú hangyaboglárka (Maculinea arion), a lápi (M. alcon), a karszti hangyaboglárka (M. rebeli), a vérfű hangyaboglárka (M. teleius) és a sötét hangyaboglárka (M. nausithous). A hangyaboglárkák néhány évtizeddel ezelőtt kerültek a tudományos érdeklődés középpontjába egyedülálló életmódjuknak köszönhetően. A hangyaboglárkák élete ugyanis szorosan függ két másik élőlény, egy adott növény- és hangyafaj jelenlététől.



Gazdanövények



A nőstény lepkék petéiket egy adott tápnövény virágzatára vagy hajtásaira helyezik, ahol a petéből kikelő hernyók a növény szöveteivel, főként a magkezdeményekkel táplálkoznak. A peterakásra alkalmas növény fajonként különbözik, a vérfű és sötét hangyaboglárka tápnövénye a vérfű (Sanguisorba officinalis). A lápi hangyaboglárkáé a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), a karszti hangyaboglárkáé a Szent-László tárnics (Gentiana cruciata), a nagyfoltú hangyaboglárka pedig különböző kakukkfűféléket (Thymus spp.) használ gazdanövényként.



A hangyák szerepe



A hernyó néhány hét alatt a negyedik lárvastádiumba kerülve (ekkor, fajtól függően, még csupán néhány milliméter hosszúságú és néhány gramm tömegű), átrágja magát a virágon és leereszkedik a talajra. Ebben a pillanatban számára elkezdődik a létfontosságú versenyfutás, ugyanis ha rövid időn belül nem találja meg egy adott vörös bütyköshangyafaj (Myrmica spp.) egyede, akkor ragadozók napi menüjének egyik pontjaként végzi életét. Hogyha szerencsés módon a kellő hangyagazdafajok dolgozói rátalálnak, akkor jellegzetes rituálé után „örökbe fogadják”. Az örökbefogadott hernyó, annak ellenére, hogy nagyobb és morfológiailag is különbözik a hangyagazda lárváitól, sikeresen álcázza magát és eléri, hogy a hangyadolgozók megtűrjék a fészekben – ebben az esetben a hangyalárvákat fogyasztva fejlődik (ragadozó stratégia) – vagy az álca olyannyira sikeres, hogy a hangyadolgozók saját lárvájuknak nézve közvetlen módon etetik (kakukk stratégia).



Kilenc hónap a hangyafészekben



A hangyafészekben töltött idő jelentőségét jelzi, az itt eltöltött idő (kb. 9 hónap) tartama mellett, hogy a lárva testtömeg-gyarapodásának 98-99%-át itt éri el, itt bábozódik be, és innen kel ki a kifejlett lepke (imágó) a következő évben. A fészekben eltöltött idő alatt a lárva testfelszínén található anyagok biztosítják, hogy a hangyák nem tekintik őt ellenségnek (kémiai mimikri), ugyanakkor az anyagok viszont a kifejlett lepkén nincsenek jelen, tehát a bábból kibúvó lepkének rövid időn belül ki kell menekülnie a hangyafészekből, különben a „mostohaanyái” elpusztítják. Az egy, vagy néhány hangyafajra illetve növényfajra való szakosodás a lepkék számára előnyös lehet, hiszen a gazdanövény relatív biztonságát a hangyakolónia kényelmes védelmével váltják fel, de ennek a nagyfokú szakosodásnak megvan az ára is, mivel egy ilyen rendszerben bekövetkező bármilyen apró változás képes a lepke vesztét okozni. Ez történt 1979-ben Nagy-Britanniában, ahol az egykor gyakorinak számító nagyfoltú hangyaboglárka az élőhely körülmények enyhe változása következtében kihalt.



Védelemre szorulnak



A hangyaboglárkák helyzete nem csupán Nagy-Britanniában aggasztó, az utóbbi évtizedekben ugyanis populációk Európa szerte drasztikus csökkenést mutatnak, főként a fejlett mezőgazdasággal rendelkező nyugat-európai országokban, mint Hollandia. Ez a jelenség azt mutatja, hogy a hangyaboglárka fajok a változásokra az átlagosnál jóval érzékenyebbek, ezért természetvédelmi célokra használhatóak ún. zászlóshajó fajokként. Eltűnésük vagy populációik csökkenése az élőhely leromlását, természetességének csökkenését jelzi. Védelmük különösen nagy kihívás, hiszen a lepke-hangya-növény rendszer alkotóelemeit külön-külön védeni is nehéz feladat, főleg mivel sem a lepkék tápnövényei, sem a hangyagazda fajok nem védettek, ezért valójában az élőhelyszintű védelem az egyetlen, ami eredményes lehet.



Szerzők: Czekes Zsolt biológus, doktorandusz a BBTE-en, Vizauer Tibor-Csaba ökológus, a Román Lepkészeti Egyesület tagja, regithink.transindex.ro


Képméret
732*476
Fájlméret
304 Kbájt
Átlagos pontszám
még nincs értékelve
Értékelje a képet

0 hozzászólás