Főoldal / Albumok / Brainman magazin /

Nagy Magellán-felhő, egy törpegalaxis a Tejútrendszer mellett

Nagy Magellán-felhő 2 NASA.jpg Lehet, hogy kutyaallergiától szenved?BélyegképekTrifid-köd, egy fontos csillagképződési hely


Nagy Magellán-felhő, egy törpegalaxis a Tejútrendszer mellett



Kép: A Nagy Magellán-felhő fényes objektumként látható a déli égbolton, Fotó: NASA



A Nagy Magellán-felhő egy törpegalaxis, amely Tejútrendszerünk körül kering. Átmérője kb. 1/20-a a mi galaxisunkénak, csillagainak száma pedig 1/10 része (ez nagyjából 1010 csillagot jelent), és felfedeztek benne egy 9 naptömegű fekete lyukat is. Bár jórészt szabálytalan az alakja, fellelhetőek a spirális szerkezet nyomai. A NASA Extragalactic Database az Irr/SB(s)m típusba sorolja (Hubble-sorozat). Az LMC valaha küllős spirálgalaxis lehetett, mely a Tejútrendszer zavaró hatására nagyjából szabálytalan alakúvá vált, még mindig van egy központi küllős szerkezete. A Lokális Csoport negyedik legnagyobb tagja az Androméda-galaxis (M31), a Tejútrendszer és a Triangulum-galaxis (M33) után.



A déli égbolton



Fényes objektumként látható a déli égbolton, az Aranyhal (Dorado) és a Táblahegy (Mensa) csillagképek határán. Ferdinand Magellanról nevezték el, aki megfigyelte ezt és a Kis Magellán-felhő nevű társát Föld körüli útja során. 964-ben 'Abd Al-Rahman Al Sufi is megemlítette Állócsillagok könyve című művében.



163 000 fényévre



Mint minden galaxis esetében, az LMC pontos távolságának megállapítása is nagy kihívás, és az eredmények az évek során alaposan változtak. A fő nehézség a mi galaxisunkban található standard gyertyák parallaxismérésének bizonytalanságából származnak, ezen alapul ugyanis az extragalaktikus távolságok kalibrációja; például cefeida és RR Lyrae típusú változókon; másik nehézség az LMC fémszegénységének hatása ezeknek a változócsillagoknak a fényerősségére (luminozitására). Az elmúlt évtizedek becslései a 155 ezer és 165 ezer fényév tartományba estek. Az utóbbi egy évtized mérései alapján, 2013-ban közzétett adatok szerint, amit ritka kettőscsillagok megfigyelésével nyertek a kutatók, a Nagy Magellán-felhő távolsága 163 000 fényév.



A Nagy Magellán-felhő mozgása



A Nagy Magellán-felhő pontosabb távolsága a Cefeida-típusú változócsillagok távolságának pontosítására használható, amiket standard gyertyaként távolabbi galaxisok távolságának meghatározására alkalmaznak. A Hubble-állandó pontosabb értékének meghatározásához is használható. A Nagy Magellán-felhő átlagos sajátmozgása keleti irányban 2,03 ± 0,08 ezred ívmásodperc/év, észak felé pedig 0,44 ± 0,05 ezred ívmásodperc/év. Ezekből a szögelmozdulásokból kiszámítható a Nagy Magellán-felhő Tejútrendszerhez viszonyított sebessége. Látóirányban 89 ± 4 km/s, arra merőlegesen 367 ± 18 km/s. A két sebességkomponens aránya arra utal, hogy a felhő nemrég jutott túl Tejútrendszer körüli keringésének pericentrumán.



Gamma-pulzárok felfedezése



Mint sok szabálytalan galaxis, a Nagy Magellán-felhő is gazdag gázban és porban, és jelenleg is élénk csillagkeletkezési terület. Itt található a Tarantula-köd, a Lokális Csoport legaktívabb csillagkeletkezési helye. Az LMC telis-tele van olyan galaktikus objektummal és jelenséggel, mely miatt a „csillagászati kincsesház, a csillagok születésének és fejlődésének óriási égi laboratóriuma” elnevezést kapta Robert Burnham, Jr. csillagásztól A galaxis kutatása során nagyjából 60 gömbhalmazt, 400 planetáris ködöt és 700 nyílt halmazt találtak, emellett százezres nagyságrendű óriás és szuperóriás csillagot. Az 1987a szupernóva – az utóbbi 400 év legközelibb szupernóvája – szintén itt robbant fel. A Nagy Magellán-felhőben fedezték fel a gamma-pulzárokat is.



A Magellán-híd



A két Magellán-felhőben hatalmas mennyiségű (több százmillió naptömegnyi) semleges hidrogén van a csillagközi térben. A gáz egy része - a felhők egymásra kifejtett árapályereje, illetve a Tejútrendszer és a Magellán-felhők közötti gravitációs kölcsönhatás következtében - hídként húzódik a két felhő között. A híd körvonalait a két galaxisból kiszabadult hidrogént tartalmazó felhők rajzolják ki, de fiatal csillaghalmazok is találhatók benne. A Magellán-hídban több tucat fősorozat előtti fejlődési állapotú emissziós csillagot (HAe/Be-csillagokat) találtak, ami arra utal, hogy jelenleg is keletkeznek csillagok az intergalaktikus anyagban.



Látvány a Nagy Magellán-felhőből



A Nagy Magellán-felhő egy elképzelt bolygójáról a Tejútrendszer lenyűgöző látvány lenne. Galaxisunk teljes látszólagos magnitúdója -2,0 lenne – azaz 14-szer fényesebb, mint az LMC a Földünkről – és nagyjából 36°-os területet érne át az égbolton, mely 70 telehold átmérőjének felel meg. Továbbá a Nagy Magellán-felhő galaktikus szélességi pozíciója miatt a szemlélő rézsútosan látna rá az egész galaxisunkra, tisztán mindenféle csillagközi portól, ami a Tejútrendszer vizsgálatát nehézzé teszi a Földről. Szomszédjának, a Kis Magellán-felhőnek (SMC, Small Magellanic Cloud) a látszólagos magnitúdója 0,6 körül lenne, ami lényegesen fényesebb, mint ahogy az LMC nekünk látszik.



Fotó: NASA, Szöveg: Simon és Jacqueline Mitton: Bevezetés a csillagászatba, Thomas T. Arny, Explorations: An Introduction to Astronomy, 2nd ed., (Boston: McGraw-Hill, 2000), Robert Burnham, Jr. Burnham's Celestial Handbook: Volume Two



 


Képméret
957*622
Fájlméret
781 Kbájt
Címkék
Galaxis, Világűr
Átlagos pontszám
még nincs értékelve
Értékelje a képet

0 hozzászólás