Főoldal / Albumok / Címke Európa /

Farkasszem a legnagyobb hallal

harcsa01.jpg FarkaspókokBélyegképekFelszíni perlitfolyás Telkibányán


Farkasszem a legnagyobb hallal



Az a régi mondás járja, hogy Abádszalóknál fogták a Tisza legnagyobb halát, a csodaharcsát, melynek " a bajusza olyan vót, mint a kötőfíkszár. A szája kitátva vót olyan nagy, mint egy köbölösnek a szája. Féléves süldő meg se kottyant vóna benne. A fogai? Mintha gereben lett vóna a szájában. Alul-felül."  (A csodaharcsa pontos, részletes történetét Turai Kálmán Libahajójában olvashatjátok.)



A fenti szereplő Magyarország és a Tisza-tó vizeiben tanyázó legnagyobb ragadozó halunk, a harcsa. A harcsa (Siluris glanis) egyes példányai a két métert és a száz kilogrammot is meghaladhatják. Az európai harcsának, egyszerűbb formában harcsának vagy leső harcsának több neve is ismert, így említik még folyami harcsa, pozsárharcsa, pumaharcsa, sárgaharcsa, tőkésharcsa, parasztfaló, kupri, kupak, kuppancs (utóbbi három név a halászok körében az 1–5 kg közötti kisebb példányokat jelöli, nagyobbakra nem mondják).



A harcsa teste csupasz, nyálkás, teljesen pikkelytelen. Feje nagy, s széles száján található különleges ismertető jegye:a szája felső szegletének közelében 2 hosszú, alul 4 rövidebb bajuszszál, melyek a tájékozódást és az ízlelést segítik. Reszelőre emlékeztető, apró tűhegyes fogai vannak (gerebenfogazat); szemei kicsik. Színe élőhelyéhez, a  fenékhez alkalmazkodik, többnyire fekete vagy szürke. Társasan él: 5-20 fős csoportokban alámosott mederrészekben, vízbe dőlt fák, tuskók és tavak nádszegélye mellett.



Éjjel támadó



A nappalt nyugalmi állapotban tölti, mindig lesből, főként éjjel támadó, rendkívül falánk ragadozóhal; de az időjárás változása is kihat a kedvére. Nyáron nagy melegben, zivatarok előtt idegessé válik, és ilyenkor mindent felfal, ami az útjába kerül. Nagyon jó szaglással rendelkezik. Kisebb példányai főként hallal, rákokkal, piócákkal, puhatestűekkel táplálkoznak, a nagyobbak vízközelben élő kétéltűeket, emlősöket, vízimadarakat is zsákmányolnak. Rablásai rendszerint nem láthatóak, szürkületkor azonban sokszor hatalmas vízörvényeket keltő forgásával hívja fel magára a szemlélődők figyelmét.



Az ívással kapcsolatos magatartása rendkívül érdekes. Az ívóhelyen a hím testével körülfonja a nőstény hastájékát és kipréseli belőle az ikrákat, amelyeket nyomban megtermékenyít. Ivadékgondozó faj, az ikrák lerakása után a hím a vízinövényekből álló fészket körülbelül 3 hétig, az ivadékok kikeléséig őrzi. Ki ismer olyan horgászt, aki nem álmodik arról, hogy egyszer életében összeakaszthassa vele a bajszát! Ez a találkozó azonban nem túl egyszerű. A magyarországi  vizekben előfordulása már nem a régi. Komoly kitartás, tapasztalat, felszerelés és sok-sok vízen töltött óra szükséges ahhoz, hogy egy termetes példánnyal összemérhessük erőnket.



Fenekezés



A legelterjedtebb módszere a harcsahorgászatnak a fenekezés. A legalkalmasabb erre a nappali, vagy hajnali időszak, mivel a harcsa ekkor vagy a búvóhelyén pihen, vagy épp visszatér oda. Tapasztalatok szerint a bevált csali a kishal, a pióca, a  csokorba fűzött giliszta. A Tisza-tavon ezt a  fajta módszert szélcsendes időszakban érdemes kipróbálni.



Pergetés



A horgászok szerint a legsportszerűbb horgászati mód a pergetés.  Pergetéshez jó minőségű, megbízható felszerelést célszerű használni, ugyanis nem szabad lebecsülni az ellenfél erejét. A műcsali lehet támolygó és körforgó kanál/villantó, wobbler és gumihal. A harcsa a jól mozgatott műcsalira is rávág, nemcsak az eleven vagy élettelen csalihalra. A műcsaliknak nincs íze, sem szaga; a harcsa figyelmét az általa keltett rezgésekkel vonja magára, és támadásra ösztönzi. Pergetéshez általában a fényváltás időszaka javasolt: a napkelte, vagy a napnyugta. Az éjszaka is alkalmas lenne a pergetésre, de a jelenleg hatályos szabályozás szerint a Tisza-tavon napkeltétől napnyugtáig lehet horgászni.



Kuttyogatás



A legősibb halfogó módszereink egyike a kereső horgászat, a leírások szerint ugyanis honfoglaló őseink hozták magukkal e tudást a Kárpát-medencébe. Először Herman Ottó írt róla 1887-ben megjelent, A magyar halászat könyve című munkájában. A Tisza-tavon a folyó szakaszon és a tározótérben is használható technika.



A kuttyogatás során a horgász a kuttyogatóval a vizet "üti", s közben a kapást figyeli.  A kuttyogató készülhet fából, fémből és műanyagból. Fő részei: a korong, a szár és a fogantyú. A kuttyogatóval keltett hang nem más, mint a fej víz alá rántása közben lehúzott légbuborék gyors felszínre érkezése. Az eszköz megfelelő használatához sok gyakorlás szükséges, mint a jó zenésznek a hangszerén. Fontos, hogy hangos, messzire hallatszó pukkanást kapjunk eredményül, s eközben ne locsogjunk a kuttyogatóval. (Legjobb, ha az ingünk ujját sem vizezzük össze közben.) Ehhez a horgásztechnikához elengedhetetlen kellék a csónak, illetve egy, vagy két rugalmas és jó teherbírású bot. A horgászat történhet dugós szerelékkel, illetve dugó nélkül belógatva. Jó csali lehet a giliszta, a nadály, illetve a lótetű.



A vélemények eltérőek, hogy a hang, amit a kuttyogató kibocsájt, mit vált ki a  harcsáknál. Egyesek szerint a lakmározó harcsák hangját utánozza, s ezzel kelti föl a harcsák érdeklődését. Mások szerint idegesíti, kíváncsivá teszi a harcsákat a hang, és arra ösztönzi őket, hogy kövessék azt. Általánosságban elmondható, hogy a tapasztalatok szerint az olyan területen, ahol ezt a módszert többen és gyakran alkalmazzák, a harcsák megszokják a hangot, így a sikeres horgászat esélye jelentősen csökken. A harcsa húsa rendkívül ízletes, zsírban gazdag és szálkamentes, ezért a magyar konyha által készített halételek egyik fő alapanyaga. Itt olvasd el, hogy készül a legfinomabb tiszai Halászlé. Nem horgászható egész évben,  tilalmi ideje: május 2 - június 15 között  van, valamint a 80 cm alatti példányokat tilos kifogni. (Szöveg: Lázár Tünde, Forrás: gyereatiszatora.blog.hu)


Képméret
740*400
Fájlméret
164 Kbájt
Átlagos pontszám
még nincs értékelve
Értékelje a képet

0 hozzászólás