Főoldal / Albumok / Brainman magazin /

Hamvában is hasznos

iogomba35-12szepokt.jpg A méhekrőlBélyegképekHonnan származik az őszibarack?


Hamvában is hasznos



Az évszázados modellek szerint az európai és főként a skandináv erdők területén általánosan elterjedt volt a tiszta kezelés, vagyis hogy a művelés során eltávolították a holtfákat. Napjainkra fény derült rá, hogy az utóbbiak jelenléte milyen fontos: a szél és a természetes kidőlés után visszamaradt – és otthagyott – holtfa jóvoltából kellő mennyiségű élettér jöhet létre más fajok számára. Az idős és beteg fákkal kapcsolatban is le kell győznünk azt a téves emberközpontú felfogást, hogy jelenlétük alapvetően káros. A lombhullató erdők legérdekesebb színtereit adják az öregedő fák és a holtfaanyag. Ezt a sajátos életteret számos különleges növény-, állat- és gombafaj népesíti be, melyek közül nem egy csak az elpusztult fákon képes élni és/vagy szaporodni. A nagy szarvasbogár (Lucanus cer­vus), illetve a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) szaporodása például kifejezetten a korhadó tölgyfához kötött, lárváik csak itt képesek fejlődni. Seregnyi egyéb, de kevésbé látványos korhadéklakó rovarfaj, mint például a remetebogár (Osmoderma eremita) is benépesíti az elhalt faanyagot. A holtfa jelenléte a gerinces állatok szempontjából sem elhanyagolható; sok kétéltű- és hüllőfajnak búvóhelyet, illetve a madarak és kisemlősök számára fészkelőhelyet is biztosít. A holtfa kitűnő élettér bizonyos zuzmó- és mohafajoknak is, mivel a korhadt fa különleges mikroklímát kínál számukra.



Az állat és növényfajokon kívül az erdei életközösségekben kulcsszerepük van a gombáknak is, melyek a lehullott levéltömeg és az elpusztult fák lebontását végzik, minek következtében a lebontott anyagok nagyrészt visszakerülnek a természetes körforgásba. Napjainkban sajnálatos módon a kedvezőtlen erdőgazdálkodás (hatékonyság és gazdasági szempontok miatt intenzíven kezelt területek, a holtfa csökkenő mennyisége, élőhely-feldarabolódás) révén Európa-szerte kevés az olyan lombhullató erdei élőhely, ahol természetes vagy legalább természetközeli állapotok uralkodnak. A holtfa mennyiségének csök­kenése bizonyos fajok eltűnését, egyes esetekben a genetikai állomány leromlását vonja maga után, ami végső soron a biodiverzitás csök­kenésének egyik fő oka lehet lombhullató erdőkben.



Az erdő munkásai



A gombák alkotják az élővilág egyik legnagyobb rendszertani csoportját, egyes becslések szerint mintegy 5 mil­lió fajuk lehet. Az erdei élettérben a mikroszkopikus gombafajoknak is kitüntetett szerep jut, de a cikk terjedelmi korlátai, illetve észlelhetőségük miatt csak a szabad szemmel is jól megfigyelhető (mak­ro­szkópikus) tömlős és bazídiumos gombafajok szerepének bemutatására törekszünk. A fajra jellemző termőtest (a köznyelv ezt ismeri gombának) valójában csak a jéghegy csúcsa. Ezek tulajdonképpen a sza­po­rí­tó­kép­le­tek (a spórák) terjesztését szolgálják. A spórák így a termőtestből kijutva a szél segítségével a kiszóródás helyétől kilométerekre is eljuthatnak (egyes, főként földalatti termőtestet képező gombafaj spóráinak terjesztésében az állatoknak is fontos szerep jut).



 A gombák valódi testét azok az apró gombafonalak adják, melyek átszövik a számukra tápanyagot nyújtó talajt, elpusztult faanyagot, elhalt szerves anyagokat (szaprotróf életmód), de akár élő organizmusokat (biotróf életmód) is. Utóbbinak egyik változata, amikor a gomba az élő fát hálózza be és kezdi felemészteni (nekrotróf). Az emésztés különböző enzimekkel a sejten kívül megy végbe, majd a fonalak a kész tápanyagot felszívják. A nekrotróf életmódú fajok közé soroljuk a parazita farontó fajokat, melyek a beteg, idős fákat támadják, és jelenlétükkel hozzájárulnak a fa elpusztulásához. A „még lábon álló”, de már a gombák által megkezdett korhasztás gyengítő hatása miatt ugyanis további parazitafajok (baktériumok, más gombafajok és rovarok) is megjelenhetnek a megtámadott fákon, a legyengült, elkorhadt fákat pedig egy nagyobb széllökés is kidöntheti. A kidőlt fák nagyban hozzájárulnak az erdei élettér természetes és dinamikus változásához: a beteg fák kiszelektálódnak, az aljnövényzet (cserjék, fiatal fák) pedig növekedésnek indulnak a keletkezett lékben. A kidőlt fa további korhadása egyéb élőlények életfeltételeit teremti meg. A legszembetűnőbb változás a fán lévő gombafajok összetételének változása. Ennek oka az, hogy az egyes gombák által létrehozott melléktermékek vagy végtermékek, illetve maga a korhadási folyamat más gombafajoknak nyújtanak táplálékot és megfelelő életteret.



A korhasztás tudománya



A fakorhasztó fajokat két csoportba sorolhatjuk: barna- és fehérkorhasztó gombák. A két típust a faanyag komponenseinek lebontásában betöltött szerepe alapján különböztetjük meg. A faanyagban két fő alkotóelem fordul elő a legnagyobb mennyiségben: cellulóz és lignin. A barnakorhasztó fajok csak a cellulózt képesek megemészteni, az így visszamaradó lignintől lesz a faanyag barna. A fa anyaga itt még koherens, de repedezett lehet. A fehérkorhasztó gombák viszont mind a cellulózt, mind pedig a lignint képesek lebontani, amitől a faanyag fehéressé és porladóvá válik. A keményfa-fajokat (tölgy, bükk, gyertyán, juhar, akác, tiszafa) eleinte és elsősorban a fehérkorhasztó fajok képesek lebontani. A gombafonalak szövedéke, a micélium könnyen kiszáradhat, és a termőtesteknek is nagy része víz (70–95 százalék), így csak nedves környezetben képesek megfelelően növekedni. Ezért a fakorhasztó gombaközösségek jóval fajgazdagabbak a nagyobb tengerszint feletti magasságban vagy a magasabb szélességi körön található bükkösökben, fenyvesekben. Európában azonban ezeknek az erdőknek  nagy része súlyos átalakulásokon ment át, minek következtében a holtfa mennyisége jelentősen csökkent. Szerencsére Magyarország – és általában Közép-Európa – bükkösei kevésbé befolyásoltak, mint Nyugat-Európa atlanti vidékein lévő erdők.



A nagygombák jelentősége abban is megmutatkozik, hogy az erdő állapotáról indikátorként árulkodnak. Bizonyos, a zavarásra érzékeny fajok jelenléte az erdő természetességét, illetve zavartalanságát mutathatják meg. Közülük mára sok faj veszélyeztetetté vált a számukra alkalmas élőhelyek megritkulása következtében. Ellentétben a növényekkel és mohákkal, melyek elterjedését leginkább a talaj tápanyagtartalma befolyásolja, a fán élő gombaközösségek szerkezetének szempontjából elsősorban a holtfa jellegzetességei a meghatározó tényezők. Mivel a gombák szaporodása spórával történik, és a fakorhasztó fajok elterjedési képessége gyenge, a termőtestek képzése akár évekig is elhúzódhat. Egy-egy adott fajnak a számára megfelelő korhadási állapotban lévő és más egyéb szempontból (klíma, napnak való kitettség stb.) is megfelelő holtfát kell megtalálnia. Emellett a kolonizálható faanyag mennyisége és minősége kulcsfontosságú az egyes gombafajok fennmaradása és a kialakuló gombaközösségek szempontjából.



Lábon állók és fekvők



Az eltérő fafajú erdők eltérő tulajdonságúak, ami befolyásolhatja a mikroklímát és az erdő szerkezeti diverzitását, ezeken keresztül pedig a holtfán növő gombaközösségeket. Egyes fajok specialisták lehetnek, vagyis csak egy adott fafajon képesek növekedni. A gombaközösségek sokféleségére irá­nyu­­­ló vizsgálatok nagy része csak a termőtestek jelenlétén vagy hiányán alapul, tehát nem zárható ki, hogy az adott rönköt több gomba is kolonizálta, mint amennyit rögzítettek, csak az adott vizsgálati időpontban éppen nem hoztak termőtestet, és csupán micélium formájában voltak jelen a faanyagban. Ugyanakkor a termőtestek terjesztik a spórákat, így csak azok a helyek minősülnek megfelelőnek a gomba számára, ahol a termőtest megjelenik, ezért ezek a legrelevánsabbak a vizsgálat szempontjából, és a hátrányok ellenére jól közelítik a valós értékeket.



 A holtfa mérete meghatározó a rajta élő közösség fajdiverzitása szempontjából, aminek számos oka van. A nagyobb rönkök lassabban korhadnak, ezáltal hosszabb ideig biztosítanak élőhelyet, valamint nagyszámú különböző mikroklímájú élőhely található rajtuk, amelyeken számos gombafaj képes megtalálni a neki megfelelő mikrokörnyezetet. Ráadásul a nagyobb és vastagabb rönkök lassabban száradnak ki, kisebb eséllyel temetődnek el vagy kolonizálják azokat gyorsan növő mohák, utóbbi okok ugyanis ellehetetlenítenék a gombaspórák rönkön való megtelepedését. A fa mérete persze többféleképpen értelmezhető és az átmérő nem kizárólagos fontosságú; gyakran a kisebb átmérőjű faanyag több fajt rejthet (elsősorban nedves klímájú erdőkben, ahol alacsonyabb a kis átmérő miatti kiszáradás kockázata). Ez valószínűleg azért van, mert egy nagy átmérőjű fához viszonyítva egy ugyanakkora térfogatú, de kisebb átmérőjű holtfa mennyiségéhez (például lombkorona maradványai) relatíve nagyobb felszín tartozik. Ebből adódóan nagyobb eséllyel kolonizálható, illetve többféle mikroélőhelyet nyújthat térbeli helyzetének és nagyobb kiterjedésének köszönhetően. A gombák szempontjából a legmeghatározóbb paraméter – láthattuk – az adott holtfa térfogata, emellett érdemes a felszínt is figyelembe venni a fajgazdagság felmérésére. A holtfa egy dinamikusan változó élettér, így a rajta lévő gomba- és egyéb élőlényközösségek teljes mértékben függnek ettől az élőhelyi dinamikától. A különböző gombafajoknak tehát olyan életmódra van szükségük, amely ellensúlyozni tudja a változó hatásokat. Ilyen például a nagymennyiségű spóra termelése.



A holtfa elhelyezkedése is kulcsfontosságú: állhatnak lábon álló száradt és korhadt tuskókból vagy fekvő rönkökből, ágakból. Az álló tuskók stresszes élettérnek számítanak, mert a mikroklíma változékonyabb, és kiszáradásuk gyakoribb, ezért a rajtuk található gombák közösségének diverzitása alacsonyabb, mint a fekvő holtfa esetében. Ennek következményeként az álló tuskók kevésbé korhadt állapotúak, így a későbbi korhadtsági állapotokat igénylő gombafajok megtelepedése is gátolt, tehát a fajdiverzitás emiatt is alacsony marad. Az erdő kora is jelentős mértékben befolyásolhatja a diverzitást, mivel az idős fákat könnyebben fertőzhetik meg nekrotróf fajok, és nagyobb eséllyel keletkeznek holtfák is az öregebb erdőben. Egyes vizsgálatok során viszont éppen ellentétes folyamatot véltek felfedezni! Valószínűleg az idős, zavartalan erdőben a legjobb kompetíciós képességű gombafajok kiszorították a gyengébb képességűeket. A zavarás ugyanis hozzájárulhat a fajok közti kompetitív kizárás mérsékléséhez vagy megszüntetéséhez. Ez lehet az oka annak is, hogy a legnagyobb diverzitást a zavarás utáni fázisban mutatják a gombaközösségek.



A jövő ígérete



A holtfák fontos szerepét az erdők élővilágának szempontjából mi a gombák oldaláról világítottuk meg, de ez csak egy szelete a nagy egésznek. A jövőt tekintve fontos, hogy megállapíthassuk, mennyi holtfa mennyisége megfelelő a ter­mé­szet­kö­ze­li állapotok kialakításához egy gazdasági erdőben. Jó néhány korhadéklakó faj (legyen az állat, növény vagy gomba) kipusztulását csak úgy tudjuk megakadályozni, ha megfelelő erdőgazdálkodási gyakorlatot vezetünk be. Számos európai uniós és egyéb természetvédelmi program foglalkozik a holtfaállomány, így az erdei ökoszisztéma helyreállításával. Némelyik kezdeményezés már sikeresnek mondható. Az európai kormányok elkötelezettek az erdei életközösségek sokféleségének megőrzése érdekében. A fenntarthatóság elősegítésére létrehozták az FSC-minősítést, melyet azok az erdőgazdálkodások kaphatnak, akik a biológiai sokféleség fenntartása érdekében nem távolítják el a holtfákat. Élen járnak e törekvésekben a svéd, illetve a német FSC-szabványok (azok a fák, amelyekben harkályodúk és egyéb természetes üregek találhatók, mentesülnek a kivágás és elvitel alól, illetve elvárás, hogy a holtfa mennyisége hektáronként meghaladja a 20 köbmétert). 



Fotó: Brindzák Attila, Forrás: KRÜZSELYI DÁNIEL, UJSZEGI JÁNOS, www.eletestudomany.hu



 


Képméret
1987*1450
Fájlméret
1091 Kbájt
Átlagos pontszám
4.56 (2 értékelés)
Értékelje a képet

0 hozzászólás